A monetáris tanács egyhangúlag szavazott az alapkamat tartására

Gazdaság

A monetáris tanács mind a nyolc jelen lévő tagja támogatta a szeptemberi kamatdöntő ülésen az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását. Gerhardt Ferenc nem volt jelen az ülésen – derült ki a jegybank szeptember 20-i kamatdöntő ülésének szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.

A rövidített jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács úgy ítélte meg, hogy a gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, az infláció tartósan elmarad a 3 százalékos jegybanki céltól és csak 2018 közepére ér annak közelébe.

Az alapkamat aktuális szintjének tartós fenntartása és a monetáris kondícióknak a betéti eszköz korlátozásával történő lazítása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével. A monetáris tanács értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság változatlanul körültekintő monetáris politikát indokol.

Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése a monetáris kondíciók további lazítását indokolja, a tanács kész a háromhónapos betéti állomány erőteljesebb korlátozására – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Több tanácstag kiemelte, hogy az alapkamat változatlanul hagyása összhangban van a monetáris tanács korábbi kommunikációjával és a piaci várakozásokkal, valamint a magyar államadósság újabb felminősítésével. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az eszköztár-átalakításnak köszönhetően a háromhónapos betéti eszköz korlátozásán keresztül lehetőség nyílik a monetáris kondíciók célzott alakítására.

A jegyzőkönyv szerint az ország magas külső finanszírozási képessége és az emiatt csökkenő külső adósságállomány tartósan mérsékli a magyar gazdaság sérülékenységét. Ez nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az Standard and Poor’s a nagy hitelminősítő intézmények közül másodikként befektetésre ajánlott kategóriába emelte vissza Magyarország adósbesorolását – írta az MNB.

A döntés megvitatása során a tanácstagok a szeptemberi Inflációs jelentés alapján áttekintették a makrogazdasági folyamatokat. A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését október 25-én tartja, amelyről november 9-én 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.