Bereczky Áron lett a HUN-REN új vezérigazgatója
Bereczky Áron matematikust nevezték ki a HUN-REN új vezérigazgatójává – derül ki a szervezet honlapján csütörtökön közzétett vezérigazgatói köszöntőből.
Debreceni és hajdú-bihari hírek, történések. Albérletek, kiadó és eladó házak, lakások.
Bereczky Áron matematikust nevezték ki a HUN-REN új vezérigazgatójává – derül ki a szervezet honlapján csütörtökön közzétett vezérigazgatói köszöntőből.
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán – közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében is elérhető a Kifli.hu online szupermarket házhozszállítási szolgáltatása, a kelet-magyarországi terjeszkedéssel a cég több mint száz új munkahelyet teremtett a térségben – jelentette be Szabó Dániel ügyvezető a cég keddi debreceni sajtótájékoztatóján.
Újabb jelentős leépítésre készül a Schaeffler: 3460 munkahely szűnhet meg Európában, öt gyárat pedig bezárhat a német autóipari beszállító – számolt be a Reuters.
Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete – olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
A Wekerle Plusszal új korszak kezdődik az ingatlanpiacon – közölte a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán, azzal összefüggésben, hogy a megszűnő Otthon Start programban elérhető 3 százalékos hitelt már csak az eddig, vagyis október 31-ig megkötött adásvételi szerződésekhez lehet igényelni.
Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
Kivezeti a kormány az önkormányzatoknak a területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét a jövő évtől – közölte a terület- és vidékfejlesztési miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Az előzetes adatok szerint 2026 szeptemberében 5893 gyermek született, és 8788 ember halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 4,8, a halálozásoké 1,9, a házasságkötéseké 18 százalékkal volt alacsonyabb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.