Lakossági fórumot tartott Hajdúszoboszlón Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, aki egyben a térség országgyűlési képviselője is. A találkozón a helyi ügyek mellett kiemelt téma volt a debreceni Semcorp gyárhoz köthető környezetszennyezés és az emiatt kialakult lakossági aggodalom – számolt be Facebook-oldalán Czeglédi Gyula polgármester.
A minisztert a Hungarospa strand főbejáratánál fogadták a Kárpátaljáról érkezett táborozó gyermekek, kísérő tanáraik, valamint Nagybégány polgármestere, Nagy Anna társaságában. A beszélgetés során szóba került a határon túli magyarság helyzete, a nehéz életkörülmények és a háború mielőbbi lezárásának reménye.
Ezt követően a művelődési házban tartott lakossági fórumon a választókerület és Hajdúszoboszló lakói, a képviselő-testület több tagja, a Hungarospa vezérigazgatója és az önkormányzat munkatársai is részt vettek. Czeglédi Gyula szerint a fórumon több helyi problémát és javaslatot is megfogalmaztak, Ruszin-Szendi Romulusz pedig válaszaiban elhatárolta az országgyűlési képviselő, illetve a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozó ügyeket.
A Semcorp-ügy
A felvetések közül kiemelt figyelmet kapott a debreceni Semcorp-gyár kapcsán napvilágra került környezetszennyezés. A polgármester szerint a miniszter azt ígérte, felveszi a kapcsolatot Gajdos László élő környezetért felelős miniszterrel, kikéri a véleményét, és kezdeményezi a szükséges mérések elindítását.
Czeglédi Gyula a fórumon arról is beszélt, hogy az önkormányzat már 2023-ban tanulmányt készíttetett a Debrecen környékén épülő akkumulátorgyárak Hajdúszoboszlót érintő lehetséges kockázatairól. Ezt követően 2024-ben talaj-, talajvíz-, Kösely-, rétegvíz- és levegőmintákat vettek, hogy rögzítsék a környezeti állapotot. A polgármester szerint ezek az adatok nyilvánosak, és a jövő heti képviselő-testületi ülésen soron kívül javasolni fogja a vizsgálatok megismétlését.
Hozzátette azt is, hogy a héten közérdekű adatigényléssel fordultak az illetékes hatósághoz a debreceni akkumulátorgyári szennyezéssel kapcsolatban. Tájékoztatást kértek többek között arról, mekkora a szennyezés kiterjedése vízszintes és függőleges irányban, történt-e elmozdulás, végeztek-e újabb méréseket a szennyezés óta, valamint milyen további intézkedések várhatók.
A polgármester bejegyzése alatt azt kérdezték, készült-e összehasonlítás a 2023-as és 2024-es vizsgálatok eredményei között, illetve miért nem történtek újabb mintavételek 2025-ben és 2026-ban. Czeglédi Gyula erre azt válaszolta: a képviselő-testület nem hozott olyan döntést, amely minden évre előírta volna a mintavételezést.
“Napraforgó”
Számos kommentelő azt is kifogásolta, hogy Czeglédi Gyula többször is Miniszter úrként hivatkzott Ruszinra, miközben a kampány során még a fideszes Bodó Sándor “seggét nyalta”.
Elrepültek a fideszes békegalambok, megnyílt a húsvéti park Hajdúszoboszlón
Egyesek szerint a szoboszlói polgármester április 12-e előtt pocskondiázta a leendő tiszás képviselőt – ezt a vádat Czeglédi visszautasította.
Merre folyik a debreceni gyár szennyezése? Szoboszló aggódott, Mikepércs korrigált
Czeglédi Gyula: most különösen fontos, hogy Hajdúszoboszló fejlesztési forrásokhoz jusson