Bodacz Balázs

Diáktüntetőkről készített a Fidesznek lejárató anyagot a köztévé leendő vezetője – állítólag megbánta

Ország

Bocsánatot kért Pikó Andrástól és lányától Bodacz Balázs, az átalakuló közmédia egyik vezetői posztjának várományosa, miután a józsefvárosi polgármester felidézte egy 2013-as riportját. Pikó szerint Bodacz akkor a Hír TV munkatársaként lejárató anyagot készített diáktüntetőkről, köztük 17 éves lányáról, aki ezt követően a Fidesz propagandájának célkeresztjébe került.

Bodacz Pikó posztja alatt, kommentben reagált. Azt írta, a G-nap után is a Hír TV-nél maradt, majd a csatorna 2018-as visszakerülése után elbocsátották, korábbi műsorai pedig elérhetetlenné váltak. Hozzátette:

“Mindent vállalok az elmúlt több mint két évtizedből, ami a nevemmel, arcommal nyilvánosságra került”, ugyanakkor szerinte műsorkészítőként több mint egy évtizede eltávolodott attól a stílustól, amit a Célpontban képviselt.

Felidézte, hogy már 2022-ben is úgy fogalmazott, nem alkalmas arra a fajta újságírásra, aminek az indulatok gerjesztése a célja (…)

“Nekem is egy út volt. Megérte ide megérkezni.”

Végül elnézést kért Pikótól és lányától a 2013-as riport miatt. Mint írta:

“Az emlékezés erőt ad. Az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”

Bodacz Balázs válasza Pikó Andrásnak

Pikó András szombat este válaszolt. Azt írta, “13 év nagy idő”, ezért elfogadja, hogy Bodacz már nem emlékezett a riport részleteire, ugyanakkor szerinte az akkor történtek súlyát ez nem változtatja meg. Úgy fogalmazott: “Az Ön által nekem leírt történet és az én történetem között nincs kapcsolódás. Túl nagy az űr, amit 13 év jelent.” Hozzátette, hogy a mostani bocsánatkérést “tudomásul veszem”.

A polgármester közzétette lánya, Pikó Fruzsina üzenetét is, amelyben ez áll:

“Az akkori diáktársaim nevében is köszönöm a bocsánatkérését. Bárcsak Rózsa Milán is részesülhetett volna benne (az Együtt PM aktivistája öngyilkos lett – a szerk.), hiszen ő az, akinek igazán járt volna és akinek a legnagyobb szüksége lett volna rá!”

Pikó Fruzsina hozzátette, reméli, Bodacz lépése más újságírókat is arra ösztönöz, hogy bocsánatot kérjenek azoktól a diákoktól, akik munkájuk következtében zaklatások áldozataivá váltak.

Fotó: Youtube/Heti Libazsír