Feladta magát K. Dávid, debreceni betörő

Rendőrség

Betörés miatt körözték, fotóját mi is közzétettük.

A gyanú szerint Debrecenben több helyre is betört a három helyi lakos. A rendőrség által körözött K. Dávid Budapesten önként feladta magát.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. január 11-én 1 óra 25 perc körüli időben három ismeretlen személy levágta a lakatot az egyik Debrecen, Balmazújvárosi úton található cég kerítéséről, majd a telephelyen több ablakot is felpakoltak egy ott parkoló gépjármű utánfutójára. A telep biztonsági őre a bűncselekmény közben megzavarta őket, ezért ketten elfutottak a helyszínről, míg harmadik társuk a személygépkocsival és az utánfutónyi ablakkal együtt elhajtott, majd a járművet pár kilométerrel odébb leparkolta és ő is elmenekült.

A rendőrök az esetről történt bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, melynek eredményeként a látókörükbe került az a három helyi lakos, akik a bűncselekmény elkövetésével gyanúsíthatók.

Egyiküket, egy 16 éves fiút a járőrök 2015. január 12-én 4 óra 45 perckor tartózkodási helyén elfogtak és a városi rendőrkapitányságra előállítottak. Társa, a 28 éves B. Róbert önként feladta magát a Debreceni Rendőrkapitányságon, miután tudomást szerzett arról, hogy a nyomozók keresik.

A megalapozott gyanú szerint a terheltek 2014. december 18-án az egyik debreceni étterem ablakát betörték és a vendéglátóhelyről készpénzt, pénztárgépet és szeszesitalokat loptak el. Ezt követően a helyi lakosok pár nap múlva ismét betörtek egy élelmiszerboltba, majd egy italboltba, ahonnan alkoholt és más árukat vittek el. A gyanú szerint a terheltek 2015. január 2-án 2 óra körüli időben felfeszítették a Debrecen, Tócóskert téren található Nemzeti Dohánybolt ajtaját és onnan készpénzt, valamint dohányárut tulajdonítottak el.

A Betörési Alosztály munkatársai a 28 éves B. Róbertet és a 16 éves fiatalkorú fiút gyanúsítottként kihallgatták.

Harmadik társuk a 20 éves K. Dávid helyi lakos, miután értesült róla, hogy a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene, 2015. január 15-én 23 óra körüli időben Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányságán önként feladta magát. K. Dávid gyanúsítottkénti kihallgatása jelenleg folyamatban van.

A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett 16 éves fiatalkorú fiút a Debreceni Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte, míg B. Róbert az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Debreceni Rendőrkapitányság a terheltekkel szemben lopás bűntett, valamint B. Róberttel szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is nyomozást folytat.