Egyre több közúti balesetben érintettek a folyamatosan gyarapodó létszámú rolleresek, köszönhetően a szabályozás hiányának. A Bp-i Autósok Közössége által megosztott felvételen az ütközést ugyan sikerült elkerülni, de az autó vezetője nem állt meg a szóbeli feddésnél.
A videó beküldője ismerteti, hogy egy Skoda érkezik egy budapesti kereszteződéshez, miközben jobbról két fiatal közelít egy elektromos rollerrel. A Skoda behajt a kereszteződésbe, a rolleresek pedig csaknem a Skodával egyszerre érnek oda. Ütközés szerencsére nem történik.
A rollert vezető fiatal ezt követően kézmozdulattal jelzi az autósnak, hogy – megítélése szerint – neki kellett volna elsőbbséget adnia, mert egyenrangú útkereszteződésnél találkoztak.
A Skoda sofőrje megáll, kiszáll az autóból, majd láthatóan feldúlt állapotban odamegy a rolleresekhez. A felvételen az látszik, hogy megragadja a rollert vezető fiatal nyakát, és erőteljes mozdulattal hátralöki. A srác szerencsére nem esik el. Az autós ezután még hosszasan, indulatosan számon kéri a két fiatalt, majd végül visszaül a Skodába és elhajt.
A felvétel beküldője így foglalta össze a történteket: “Nyilvánvaló, a rolleres szabálytalan volt, mivel nem furikázhat utast. De jobbról érkezett, és persze jelezte az autósnak, hogy nem kapta meg a jobbkezet. Az autó sofőrje kicsit túlreagálta.”