Fekete Dávid

Fekete Dávid nem reagált a válási papírokra

Ország

Fekete Dávid, a Megasztár egykori énekese a börtönben kapta meg a válási papírokat, de nem reagált rájuk.

Fekete Dávid hónapok óta börtönben van: több mint 100 millió forintos csalással, közokirat-hamisítással és vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Felesége, Regina 3 hónappal ezelőtt adta be a válópert, melyre semmilyen reakció nem érkezett.

– Ellenkérelem nem érkezett az alperestől, most az első, perfelvételi tárgyalás időpontját várjuk, ahol személyesen is előadhatja, hogy egyetért-e a válással vagy sem

– tudta meg a Blikk dr. Pikali Petrától, Regina jogi képviselőjétől, aki hozzátette: ügyfelével bíznak abban, hogy sikerül megegyezni az első tárgyaláson, máskülönben hosszú eljárásnak néznek elébe.

Hogy személyesen megjelenik-e Fekete Dávid a tárgyaláson, azt egyelőre nem lehet tudni, mert két lehetősége van. Vagy bilincsben, őrök kíséretében kell szembenéznie gyermekei édesanyjával, vagy Skype-on nyilatkozik. Fekete Dávid egyébként nemcsak idegeneket, a saját feleségét is megkárosította anyagilag, ami miatt Regina is feljelentette az egykori Megasztárost.