310 gyerekre felügyelnek a debreceni táborokban

Helyi hírek

Debrecen gondoskodó városként kiemelt feladatként kezeli, hogy a nyári vakáció alatt a gyermekek színes programokkal, hasznosan töltsék szabadidejüket.

Széles Diána július 6-án a helyszínen elmondta, hogy idén 310 gyermek jelentkezett a nyári gyermekfelügyeletre Debrecenben. Július 1. és augusztus 19. között a nyári táborok hangulatát idéző programokkal készülünk a gyerekek számára. Ez nagy segítség a szülőknek is, mert gyermekük biztonságban van, készségfejlesztő foglalkozásokon vehet részt és ez  mégsem terheli olyan mértékben a családi kasszát, mint egy hagyományos nyári tábor. 

A város önkormányzata – ezzel egyben törvényi kötelezettségének is eleget téve – a debreceni lakóhelyű általános iskolás gyermekek nyári szünet alatti napközbeni felügyeletét aktuálisan 2020. július 1. és augusztus 19. között, DMJV Gyermekvédelmi Intézete révén biztosítja.

A szülők idén összesen 310 gyermek részvételét jelezték. A tábor teljes időszaka alatt 70 csoportot indítanak, melyek vezetését összesen 31 pedagógus látja el. Rajtuk kívül egészségügyi végzettségű szakember és gyógypedagógiai asszisztens is segíti a munkát, akikre nagy szükség van, mert egy halmozottan hátrányos kisfiút is gondozni kell. A gyermekek napi háromszori étkezést kapnak, amelyért a szülőknek az általános iskolákban fizetendő térítési díjat kell fizetni, és az erre vonatkozó kedvezmények igénybe vehetők.

DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja szervezésében és az Újkerti Közösségi Ház közreműködésével összesen 13 szervezet 30 alkalommal biztosít programot (kézműves foglalkozások, középkori játszóház, zenés-táncos foglalkozás, erdőismereti foglalkozás, játszóház, falmászás, rekesztorony-építés, ügyességi kerékpáros foglalkozás, kutyás bemutató, „Ki mit tud?”, rajzverseny, agyagozás, filmvetítés).

A Debreceni Karitatív Testület önkéntesei már évek óta részt vesznek a nyári gyermekfelügyelet lebonyolításában. Maga a testület 30 szervezet bevonásával több, mint 60 programmal teszi változatossá a gyermekek nyári időtöltését. Így például tartanak elsősegély-bemutatót, játszóházat, kézműves-foglalkozásokat, mozgásos játékokat, futóversenyt, focinapot, táncfoglalkozást, lesz arcfestés, sorverseny, számháború, óriás társasjátékok, játékos kvíz, gyöngyfűzés, varrás, hímzés, lufifújó verseny, „1 perc és nyersz” vetélkedő, játékos angoloktatás. A testület két alkalommal állatkerti látogatást is szervez a gyermekeknek.

A programok, illetve a napi foglalkozások összeállításánál a szervezők a változatosságra törekednek és igyekeznek lehetővé tenni, hogy minden gyermek az érdeklődésének megfelelően választhasson közülük. 

Debrecen gondoskodó város, ahol fontos a lakók életminőségének és a szociális ellátórendszer működésének kiemelt szinten tartása, továbbá a nyári gyermekfelügyelettel közvetve segíti a foglalkoztatást, a munkahelyek megtartását.