Negyedik alkalommal rendezik meg a Zsidó Kulturális Napokat és Utcafesztivált május 26. és 31. között Debrecenben; a rendezvénysorozat részeként nemzetközi konferenciát is tartanak – közölték a szervezők a programot ismertető sajtótájékoztatón a Pásti utcai zsinagógában.
Bíró-Polgár Mariann, a társszervező Főnix Rendezvényszervező Kft. programigazgatója elmondta: a Debreceni Zsidó Hitközséggel közösen életre hívott esemény célja a zsidó kultúra és hagyományok bemutatása, valamint a különböző kultúrák közötti közeledés elősegítése. Tájékoztatása szerint a korosztályokon átívelő programkínálatban koncertek, zsinagógai tárlatvezetések és gasztronómiai rendezvények is szerepelnek.
A programok között május 30-án este az Anima Sound System ad koncertet, míg május 31-én egész napos utcafesztivált tartanak.
Az eseményen a Debrecen Dixieland Jazz Band fellépése mellett a fiatalabb generációt képviselő Lauder Javne középiskolai klezmer zenekar is színpadra lép. Továbbá látható lesz a Flódni improvizációs gasztroszínház is Novák Péter, Schell Judit, Járai Máté, Bohus Hanna és Stahl Judit közreműködésével. Délután a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen művészei részleteket adnak elő a Hegedűs a háztetőn című darabból, majd az olaszországi Progetto Davka klezmer zenekar koncertje után Törőcsik Franciska “Úton” című akusztikus estje zárja az utcafesztivált – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke kiemelte a színes programokhoz kapcsolódó tanácskozást, amelyre határon innen és túlról több száz résztvevőt várnak a különböző zsidó közösségekből.
A múltból a jelenbe című konferenciát immár 27. alkalommal rendezik meg. A négy napos esemény résztvevői arról egyeztetnek majd, hogy hogyan tartsák fenn közösségeiket a jövőben, hogyan hívják be a fiatalokat a zsinagógák falai közzé – tette hozzá.
A fesztivál kiemelt programja lesz a kóser konyha bemutatása, amelyen egyebek mellet a sóletet akár hagyományos, gluténmentes és vegán változatban is megkóstolhatják a látogatók – tette hozzá. A zenei programok közül kiemelte a Nagyváradi Klezmer Zenekar május 26-i, valamint Tordai Zoltán és zenekara május 28-i fellépését a Pásti utcai zsinagógában.
A csaknem egyhetes rendezvény programjai ingyenesen látogathatók.
Zsidó Kulturális Napok és Utcafesztivál Debrecenben – a programok
Koncertek
Május 26. (kedd) 19:00
Nagyváradi Klezmer Zenekar – Pásti Utcai zsinagóga
Az esemény regisztrációhoz kötött. Jelentkezni e-mailben a debrecenizsidosag@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon a 06-52-415-861-es számon lehet.
A zsinagógába történő belépést biztonsági ellenőrzés előzi meg, kérjük szíves megértésüket és együttműködésüket!
Május 28. (csütörtök) 19:00
Tordai Zoltán és zenekara – Pásti Utcai zsinagóga
Az esemény regisztrációhoz kötött. Jelentkezni e-mailben a debrecenizsidosag@gmail.com e-mail címen, vagy telefonon a 06-52-415-861-es számon lehet.
A zsinagógába történő belépést biztonsági ellenőrzés előzi meg, kérjük szíves megértésüket és együttműködésüket!
Május 30. (szombat) 21:00
Anima Sound System koncert – visszatérő vendégként különleges hangzásvilággal
Május 31. – egész napos UTCAFESZTIVÁL
10:00-11:00 Debrecen Dixieland Jazz Band
11:20-12:00 Lauder Javne Klezmer Band
A Lauder Javne Iskolában már több mint 20 éve működnek diák klezmer együttesek.
Repertoárjukon – az iskola pedagógiai programjához illeszkedően – hagyományos klezmer zene szerepel. A fellépő formáció a legifjabb klezmorim-generációt képviseli.
Az együttes tagjai: Ács Angéla – fuvola, Bacher Tamás – klarinét, Kisbán Adél – basszusgitár,
Lukács-Peller Annabella – gitár, Pados Benedek – dob, Szántó Laura Mira – fuvola, zongorán közreműködik Incze Zsóka.
Felkészítő tanárok: Incze Zsóka, Nagy Anna és Pados Balázs.
12:15-13:15 FLÓDNI-improvizációs gasztroszínház
„Improvizációs gasztroszínház – sok röhögéssel, alapvetően édes ízben, és némi savanykás zamattal. Mindezt kultúrtörténeti szempontból több rétegben egymásra pakoljuk, aztán feltekerjük a hőfokot. Pont olyan sül ki belőle, mint egy finom flódni” – meséli Stahl Judit, az előadás megálmodója. (Novák Péter, Schell Judit, Járai Máté, Bohus Hanna, Stahl Judit)
13:30-14:30 Klein Judit és a Haverim zenekar
Klein Judit, a zsidó dalok királynőjeként emlegetett énekesnő és Neumark Zoltán zongoraművész vezette Haverim zenekar koncertjei mindig igazi örömzenei csemegét jelentenek a nagyközönség számára. Az előadásokon autentikus zsidó zenei gyökerekből fakadó dallamvilág csendül fel,
szívbéli muzsikájukkal megidézve a 20-as, 30-as évek Közép- és Kelet-Európa közösségeinek légkörét, mindezt rengeteg humorral fűszerezve.
14:30-15:30 Agyagbanda Együttes
15:30-15:45 Scher Róbert könyvbemutató
moderál: Heller Zsolt, a debreceni Zsidó Hitközség alelnöke
15:45-16:45 Hegedűs a háztetőn című musicalből részlet a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen színészeivel
(Dánielfy Zsolt, Varga Klári, Lehőcz Zsuzsa, Csata Zsolt, Berkó Boglárka, Pálóczi Bence, Balázs- Bécsi Eszter)
17:00-18:00 Progetto DAVKA
„Zenénk az emlékezetből, az utazásokból és a kultúrák közötti párbeszédből táplálkozik, és hisszük, hogy az ehhez hasonló fesztiválok kulcsfontosságú tereket teremtenek a kapcsolódás és a kölcsönös megértés számára.”
18:00-19:00 Törőcsik Franciska – “ÚTON” -akusztikus verzió
Az est egy igazán különleges zenei utazás, ahol az évek során Franciska színészi és énekesnői pályáját szegélyező dalok új köntösben hangzanak el, akusztikus verzióban, gitárkísérettel és személyes történetekkel fűszerezve.
A fesztivál egyik kiemelt eleme a kóser konyha bemutatása: többek között a sóletet is megkóstolhatod gluténmentes és vegán verzióban is.
