A Kúria is kimondta: Halász János hazudott, fizethet és bocsánatot kell kérnie

Helyi hírek Ország

Újabb pert bukott el a kormánypárt, mert hazudott a Magyar Helsinki Bizottságról. A három éve indult ügy egész a Kúriáig jutott, amely most helybenhagyta a korábbi jogerős ítéletet. A pártnak és Halász János frakciószóvivőnek 400 ezer forintot kell kifizetni a civil jogvédő egyesületnek. A pénzt a Helsinki Bizottság az otthonápolók és háziorvosok védelmére ajánlja fel.

Halász János a Fidesz frakciószóvivőjeként egy 2007-es sajtótájékoztatóján azt állította, hogy

a civil szervezet törvénysértő módon, nem átláthatóan működik, titkolózik a vagyonáról és az általa pénzelt emberekről. Ez a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint sem volt igaz.

Valójában a Helsinki Bizottság rendben és időben válaszolt, és gazdálkodási adatai közhasznú szervezetként hosszú évek óta nyilvánosan elérhetők közhiteles adatbázisokban és a szervezet honlapjáról.

Duplájára emelik Áder János fizetését, Halász János így magyarázza a lépést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott minapi ítélete a 400 ezer forintos sérelmi díj mellett arra is kötelezte most a pártot és Halász János politikust, aki három éve frakciószóvivő is volt, hogy 15 napon belül a fidesz.hu oldalon bocsánatkérés formájában fejezze ki sajnálkozását a Helsinki Bizottságnak. Emellett a perveszteseknek összesen 138 ezer forint ügyvédi munkadíjat és 280 ezer forint illetéket kell fizetnie. A bíróság a Fideszt és politikusát eltiltotta az ismételt jogsértésektől – írja közleményében a Helsinki Bizottság.