Mint arról korábban beszámoltunk, a lángok egy debreceni társasház nyolcadik emeletén, egy lakás bejárati ajtaja előtt csaptak fel. Információink szerint reklámújságok gyulladhattak meg az ajtó előtt.
14:00 Frissítés:
A rendőrség közleménye szerint a helyszíni szemlén kiderült, a tüzet szándékosan okozták, ezért a Debreceni Rendőrkapitányság rongálás miatt rendelt el nyomozást.
Ugyanezen a reggelen, nem sokkal később járókelők egy közeli, parkos részen egy női holttestet találtak, így hívták a 112-t. A rendőrök a halálesettel kapcsolatban közigazgatási hatósági eljárás keretében szemlét tartottak, és kizárták az idegenkezűséget.
A nyomozás jelenlegi adatai szerint felmerült a gyanú, hogy az elhunyt nő összefüggésbe hozható a lépcsőházban keletkezett tűz okozásával, ennek pontos vizsgálata, megállapítása jelenleg is folyamatban van.
12:25
Információink szerint reklámújságok gyulladhattak meg az ajtó előtt. A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, de mire megérkeztek, az ott tartózkodók már megfékezték a lángokat.
Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője megkeresésünkre megerősítette, hogy hajnalban riasztották a debreceni hivatásos tűzoltókat az esethez. Elmondása szerint a tűzoltók kiérkezésekor már nem volt szükség tűzoltási munkálatokra, az egység helyszíni szemlét tartott.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy 30 év körüli nőt enyhe füstmérgezés gyanújával szállítottak kórházba a szerda hajnali, Derék utcai tűzeset helyszínéről.





