Vitára hívja a nemzetárulózó Pósán Lászlót a debreceni Momentum

Helyi hírek

Pósán László, Debrecen egyik Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján azért bírálta a Momentum vezetőit, mert állítása szerint a párt “nem az RMDSZ magyar jelöltjét támogatja a romániai elnökválasztáson, hanem egy korrupcióval vádolt román liberális politikust”.

Pósán úgy fogalmazott,

arra már volt példa, hogy a határon túli magyarokat megtagadták, nemkívánatosnak tartották, de arra még nem, hogy ellenük is kampányoljanak Magyarországon.

Ráadásul olyan szervezet jelöltjei mellett kardoskodott, amely szervezeten belül kifejezetten és határozottan magyargyűlölő embereket is találunk. Én azt gondolom, hogyha valaki a magyarokkal szemben a magyarok ellenségeihez dörgölőzik, arra sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy az illető magyar ember lenne

– tette hozzá.

Majd elővett egy kis sorosozást is:

A Momentum nem magyar párt, a Momentum kozmopolita. régen ezt úgy mondták, hogy internacionalista és annak a Soros-kottának a megvalósításán dolgozik, aminek a fő üzenete az, hogy el kell törölni a nemzetállamokat.

Nem szabad hergelni

A debreceni Momentum nevében Mándi László, a helyi alapszervezet elnöke reagált Pósán vádjaira, mint írják, sem Fekete-Győr András (a párt elnöke), sem Donáth Anna (momentumos EP-képviselő) nem tekinthető sem haza-, sem nemzetárulónak. 

Jelenleg úgy folyik lejárató kampány a két politikusunk ellen, hogy az elhangzott beszédek érdemi tartalmával nem foglalkoznak a véleményalkotók. Fekete-Győr András beszéde ugyanis egy kiállás volt az erdélyi magyarok jogai mellett. Beszédében többek között kiemelte, hogy szerinte tilos a másik nemzet és nemzetiség ellen hergelni, mert ez csak gyűlöletet szít, amivel mindenki veszít

– olvasható a közleményben.

A momentumosok szerint bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségek kérdését és azt is, hogy hisz abban, hogy az USR/Plus olyan országot akar teremteni, ahol senkire nem ellenségként, hanem éppen ellenkezőleg: barátként, polgártársként tekint a többség, ahol minden csoport követelései komolyan vannak véve, problémáik pedig meg vannak oldva. 

A párt célja egyébként – állítja – hogy a környező országokban élő magyaroknak a mindennapjain könnyítsenek. Pont ezért mind Romániában, mind Szlovákiában olyan testvérpártja van a Momentum Mozgalomnak, amely a kisebbségi kérdésekkel kiemelten foglalkozik, vagy foglalkozni fog. 

A Momentumnak egy saját határon átívelő nemzetstratégiája is van, ez itt olvasható.

A párt debreceni alapszervezete kezdeményezi, hogy Dr. Pósán László fideszes országgyűlési képviselő és Kiss László momentumos megyei képviselő még lehetőleg idén (vagy jövő év elején) tartson nyílt vitafórumot a témában „Mit tehetünk a határon túli magyarokért? Szavak helyett cselekedetek.

Debreceni ügyekkel is foglalkozni kellene

Debreceniként furcsállva figyeljük – üzeni a Momentum – , hogy Dr. Pósán László országgyűlési képviselőnek jelenleg a legnagyobb problémáját a romániai elnökválasztás kapcsán felmerülő egyes kérdések jelentik.

A választói beszélgetésekre alapozva kijelenthetem, hogy a helyi embereket a helyi problémák sokkal inkább érdeklik. Minden Cívisvárosban élőt közvetlenül érintő kérdés a Kárpát- medence klímahelyzete – írja Mándi László.

Mivel eddig nem érkezett rá válasz, ismétel kérdezik: mi az álláspontja a debreceni Fidesznek klímavédelem ügyében?

Ugyanígy várjuk a választ Szabó Bence múlt hét végén közzétett nyílt levelére, amelyben a Debrecen környéki víztározók helyzete kapcsán érdeklődött a városvezetésnél, hogy milyen sürgető lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a kialakult áldatlan állapotokat a lehető legkisebb veszteséggel vészelhesse át a környék állat- és növényvilága

– zárja közleményét a Momentum Debreceni Alapszervezetének elnöke.