Teniszütőt ragadott Barcsa Lajos, jól elverték

Teniszütőt ragadott Barcsa Lajos, jól elverték

Sport

Méltósággal viseli tegnapi vereségét Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere, aki a DEAC színeiben játszott a Hajdúszoboszló II. ellen.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

A tét a megye I-ben maradás volt, ami végül meg is történt – de ez nem neki volt köszönhető. Ő ugyanis egyéniben 6:4, 6:0-ra alulmaradt. Mint közösségi oldalán írja, az első szettben még kapaszkodott, a másodikban azonban már egyértelműen jobb volt az ellenfele. A csapattársai azonban hozták a szükséges meccseket, így a DEAC a megye I-ben maradt.

Barcsa Lajos ellenfele hozzászólásában elismerősen nyilatkozott az alpolgármesterről. Nem is tudta, kivel játszik, csak a meccs után derült ki számára, kit győzött le, és kellemesen meglepődött.

Le a kalappal azzal a szerénységgel és korrektséggel amit a meccsünk alatt tanusítottál! Köszönöm a játékot, minden percét élveztem, remélem a jövőben még találkozunk! Az ilyen emberekből kellene több!

– üzente neki Bogádi Krisztián.