Építőipari nívódíjról szóló táblákat avattak Debrecenben

Helyi hírek

Építőipari nívódíjról szóló táblákat avattak hétfőn Debrecenben: a rangos elismerést a Hunép Universal Építőipari Zrt. kivitelezésében felépült járásbírósági épületen, valamint a cég kivitelezésében felújított Református Kollégium falán helyezték el.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke avatóbeszédében kiemelte, hogy egy bírósági épületnek a méltóságot, a távolságtartást és az igazság hatalmát is meg kell jelenítenie.

Az OBH elnöke köszönetet mondott a kormánynak és az Országgyűlésnek, hogy 2013-tól 70 milliárd forintról 90 milliárdra növelték a hivatal éves költségvetését, ami lehetővé tette új bírósági épületek építését és az elavultak korszerűsítését.

Handó Tünde az MTI érdeklődésére elmondta: évente mintegy ötmilliárd forintot fordítanak bírósági épületek felújítására. Példaként említette, hogy az utóbbi években a debreceni mellett új járásbírósági épületet emeltek Sopronban, megújult a kecskeméti, a pécsi, a veszprémi és a nyíregyházi törvényszék, továbbá a ceglédi, a salgótarjáni, a kalocsai, a nagykátai, a siófoki, a kaposvári és a bonyhádi járásbíróság épülete.

Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke emlékeztetett arra, hogy a járásbíróság debreceni épülete 2015-ben készült el Koller József tervei alapján. A 10 ezer négyzetméteres, 304 helyiségből álló épületnek, amelyben 250-en dolgoznak, számos különleges építészeti eleme van: a külső falakat például 130 ezer kézzel vetett tégla díszíti – mondta, hozzátéve, hogy a beruházás 3,6 milliárd forintba került.

A Református Kollégium és hittudományi egyetem falán elhelyezett nívódíjtábla avatásán Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök 2013-ban jelentette be Debrecenben, hogy a kormány a reformáció 500. évfordulójáig tízmilliárd forintot biztosít a Református Kollégium és tagintézményei rendbehozatalára.

“A támogatás nemcsak a múlt megbecsüléséről, hanem a jövő reformátusságáról, a jövő magyarságáról is szól” – idézte a kormányfő akkori szavait az egyházi vezető. Hozzátette: a beruházás során Bakó István tervei alapján teljesen megújult a Református Kollégium történelmi négyszögépülete.

Szűcs Gyula, a generálkivitelező Hunép Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a szakma által odaítélt két elismerés visszaigazolja cégüknek a minőségi munkába vetett hitét és további lendületet ad a társaságnak. Emlékeztetett arra, hogy már több hasonló elismerésben részesültek, a debreceni Nagyerdei Stadion és a helyi Agóra Tudományos Élményközpont épületein tavaly avatták fel a nívódíjtáblákat.

A két épület építészeti-kivitelezési munkáit Nagyunyomi-Sényi Gábor, az Építéstudományi Egyesület elnöke méltatta, az elismerésről szóló okleveleket az alvállalkozóknak Bálint Péter, a bírálóbizottság elnökhelyettese adta át.