Mészáros Lőrinc és felesége a Konzum PE Magántőkealap tulajdonosai

Gazdaság Ország

A Konzum Befektetési Alapkezelő Zrt. kezelésében lévő Konzum PE Magántőkealap kizárólagos befektetői Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix, miután tulajdonukba kerültek a zártkörű alap befektetési jegyei – közölte a Konzum Nyrt. pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A Konzum honlapján közölte, hogy erről maguk az érintettek tájékoztatták a Konzum Zrt.-t, felhatalmazva a társaság igazgatóságát, hogy nyilvánosságra hozza a befektetők személyét.
Kifejtették: a befektetők annak érdekében döntöttek úgy, hogy feloldják az alapkezelő igazgatóságát az értékpapírtitok alól, hogy a Konzum PE Magántőkealap befektetőinek megismerésével tovább erősítsék tőzsdei érdekeltségeik transzparens működését a társaságok részvényesei, illetve az intézményi befektetők számára.

A Konzum PE Magántőkealap jelentős tulajdoni hányaddal rendelkezik három tőzsdei társaságban: a Konzum Nyrt.-ben, az Opus Globalban és az Appeninn Holdingban. Az alap befektetési tevékenységének irányítását Mészáros Lőrinc (53 százalék) és a Konzum Nyrt. (47 százalék) tulajdonában lévő Konzum Zrt. igazgatósága végzi – közölte a Konzum Nyrt.

A tájékoztatásuk szerint a Konzum PE Magántőkealap jelenlegi tulajdonhányada a Konzum-Opus csoportnál, illetve a CIG Pannóniánál folyamatban lévő tőkeemelések nélkül a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt-ben 33,75 százalék, az Opus Global Nyrt.-ben 20,27 százalék, az Appeninn Holding Nyrt.-ben 23,86 százalék. Ezen túl Mészáros Lőrinc tulajdonában van a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 19,57 százaléka, illetve az Opus Global Nyrt. 23,67 százaléka is.