Munkaerőpiaci megállapodást írt alá a Világbankkal a nemzetgazdasági miniszter

Gazdaság

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter technikai segítségnyújtási megállapodást írt alá Világbank Európáért és Közép-Ázsiáért felelős alelnökével a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank washingtoni éves közgyűlésén. A projekt célja, hogy támogassa a magyar munkaügyi szervezetet az álláskeresőknek személyre szabott, a valós élethelyzetükhöz és igényeikhez jobban illeszkedő támogatások és szolgáltatások nyújtásában – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-t.

A közlemény szerint Varga Mihály kiemelte, a megállapodás segíthet a munkaerőhiány enyhítésében. Hozzátette azt is, hogy a kormányzat a jövőben is számít a Világbank szakértelmére a magyar szakpolitikai elképzelések megvalósítása során.

A miniszter a magyar delegáció vezetőjeként képviseli Magyarországot a közgyűlésen.
Poul Thomsen IMF-igazgató meghívására Varga Mihály részt vett a közép-kelet- és délkelet-európai pénzügyminiszterek és jegybankelnökök szűk körű, a világgazdaság és a régió gazdasági helyzetéről és kilátásairól szóló találkozóján.

Az IMF a korábbiakhoz képest sokkal pozitívabb képet fest a világgazdaság állapotáról, ugyanakkor a jelenlegi gazdasági fellendülést kiváló lehetőségnek tartja, hogy az országok döntéshozói tovább csökkentsék a fennálló kockázatokat, és hosszú távon a növekedést elősegítő strukturális reformokat hajtsanak végre jelentős társadalmi költségek nélkül – jelezte az NGM.

A magyar gazdaságpolitika eredményességét jelzi, hogy a hitelminősítők, a piaci befektetők és elemzők pozitív véleménye mellett az IMF is javította a magyar gazdaságra vonatkozó kilátását legfrissebb jelentésében – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a közlemény szerint.

Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára nemzetközi hitelminősítő intézetekkel és számos pénzügyi intézménnyel folytatott tárgyalásokat Washingtonban, valamint részt vett a Bank of America Merrill Lynch által kiemelt befektetőknek szóló szervezett beszélgetésen – közölte a tárca. A találkozókon áttekintették a magyar makrogazdasági, növekedési kilátásokat és a költségvetés helyzetét.

Hornung Ágnes kerekasztal-beszélgetésen találkozott a Magyar-Amerikai Üzleti Tanács (USHBC) tagjaival is, ahol a kétoldalú gazdasági kapcsolatok aktualitásairól tárgyaltak.
A befektetők, elemzők, alapkezelők rendkívül pozitívan látják a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait, valamint a magyar gazdaságpolitika irányait – idézte az államtitkárt a minisztérium közleménye.