1946. október 15-én érkezett meg Debrecenbe az első háború utáni kereskedelmi repülőjárat. A jeles eseménnyel Debrecen úttörő szerepet vállalt a magyar polgári légiközlekedés történetében.
A 80. évforduló mellett a debreceni repülés korábbi mérföldköve előtt is tisztelegtek: emléktáblát avatott a Debreceni Repülésbaráti Kör a repülőtér épületén csütörtökön.
A hazai kereskedelmi légiforgalom 1946. október 15-én indult újra a második világháborút követően. Ezen a napon a Maszovlet Li–2-es repülőgépe Budapestről Debrecenbe érkezett, ezzel pedig a város az elsők között, történelmi jelentőségű módon kapcsolódott be a polgári légi közlekedésbe.
A debreceni repülés története azonban még korábbra nyúlik vissza. Az első leszállásra 1925-ben került sor, amikor egy Junkers F13-as repülőgép földet ért a mai repülőtér elődjének számító, akkor még legelőként használt „Csődörös Epreskert” területén. A két meghatározó esemény emlékét mostantól emléktábla őrzi a repülőtér épületén.
Az ünnepségen Deleff István és Pilván Zsolt beszédei, valamint személyes visszaemlékezései idézték fel a múlt fontos pillanatait. Debrecen már 1946-ban felismerte a légi közlekedésben rejlő lehetőségeket, és úttörő szerepet töltött be a hazai polgári repülés fejlődésében. Ez az örökség ma is értéket képvisel, és a jövő fejlesztéseinek is fontos alapja lehet.
A repülőtér jövője kapcsán újabb lehetőségek is körvonalazódnak. Egy hónappal ezelőtt a repülőtér másik végén található, egykori MALÉV-épületnél jártak az érdeklődők. Az épület jelenleg kerítés és bokrok között, kevéssé kihasználtan áll, ugyanakkor megfelelő fejlesztésekkel Debrecen egyik különleges kulturális és szabadidős helyszínévé válhatna.
A városi repülőtér-fejlesztési elképzelésekhez kapcsolódva több izgalmas lehetőség is felmerülhet: a területen létrejöhetne egy kiállított légijárműveket bemutató repülőskanzen, valamint egy interaktív kiállítótér szimulátorokkal, amely elsősorban a fiataloknak nyújtana élményeket, és a pályaválasztásban is segítséget adhatna. Emellett a helyszín a hobbi- és sportrepülés számára is megfelelő bázist jelenthetne.