Hallgatói informatikai laborokat adtak át a Debreceni Egyetemen

Egyetem

Három hallgatói informatikai labort adtak át szerdán a Debreceni Egyetemen (DE); a fejlesztés a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, az Informatikai Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) konzorciumában valósult meg.

Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára az átadóünnepségen elmondta: az informatikai képzést folytató 19 hazai egyetemen 681 millió forintos ráfordítással támogatják az informatikai labor-, illetve tananyag-fejlesztéseket hazai és európai uniós forrásból, a Programozd a jövőd! projekt részeként.

A DE-n kialakított három hallgatói labor mintegy 60 millió forintba került, az országos program 2022 végére fejeződik be – tette hozzá a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy Veszprém után Debrecenben adták át a második hallgatói informatikai laboratóriumot.
A kormány számára kiemelten fontos az informatikai képzés megerősítése, valamint a hallgatói kör növelése, ezért is döntöttek arról, hogy a Programozd a jövőd! keretében eszközökkel is támogatják a képzéseket – jelezte Solymár Károly Balázs.

Azt mondta, a most átadott új laboroknak köszönhetően a hallgatók a kurzusok elvégzése után nemzetközileg elismert szakmai vizsgát tehetnek, és ezt az egyébként drága vizsgabizonyítványt a kurzusok befejeztével ingyen szerezhetik meg. A hallgatói laboroknak köszönhetően ráadásul nemcsak a diákok, hanem az egyetemi oktatók továbbképzésére is lehetőség nyílik.

Az elsősorban a mérnök-informatikai képzést támogató Cisco hallgatói laborokban olyan kiemelt jelentőségű tantárgyak oktatására nyílik lehetőség, mint a hálózati alapismeretek, az informatikai biztonság, a számítógép-hálózatok tervezése, a nagyvállalati hálózati megoldások és szolgáltatások, a számítógépes hálózatok üzemeltetése, valamint a hálózati méréstechnika – ismertette a részleteket Hajdu András, az informatikai kar dékánja.

Ailer Piroska, a DE rektorhelyettese nagy kihívásnak nevezte, hogy a minőségi elméleti tudást biztosító felsőoktatási intézmények mind a műszaki, mind például az informatikai területen a gyakorlatban is hasznosítható, a gazdaság igényeihez igazodó tudással is felvértezzék a hallgatókat.

Ebben a folyamatban fontosnak nevezte a cégeknél folyó hallgatói gyakorlatokat, a duális képzést, és a legkorszerűbb hardverekkel és szoftverekkel felszerelt hallgatói laboratóriumokat.