Debrecenben kezdődhet a világsiker orvosi diagnosztikai alkalmazás tesztelése

Egyetem

Harmadik helyen végzett július végén a debreceni fiatalokból álló InSimu alkalmazás fejlesztőcsapata a Microsoft innovációs versenyének világdöntőjén Seattle-ben. A kifejezetten fiataloknak és egyetemistáknak szóló technológiai verseny, a Microsoft Imagine Cup magyarországi, majd regionális döntőjének sikere után mutathatták be alkalmazásukat a Debreceni Egyetem hallgatóiból is álló csapat tagjai: a World Citizenship kategóriájában tizenhárom beválogatott csapat között sikerült a harmadik helyezést elérniük.

A mobileszközökre fejlesztett, egyedülálló InSimu alkalmazás lényege, hogy a felhasználó kap egy virtuális pácienst tünetekkel, hasonlóan a valós szituációkhoz. Az orvostanhallgatók és fiatal orvosok feladata, hogy eldöntsék, milyen vizsgálatra van szükség, mi okozza a páciens problémáit. Nemcsak az számít, hogy milyen pontos a diagnózis, hanem az is, hogy mennyi pénzt és időt igényel a kezelés.

– A béta verziót hamarosan a Debreceni Egyetem orvostanhallgatói tesztelhetik. Miután a program esetleg szükséges javításait elvégezzük, várhatóan az év végén vagy jövő év elején már elérhető lesz az InSimu az app store-okban – tájékoztatott a fejlesztő csapat tagja, Tóth Gábor, a Debreceni Egyetem Biofizikai és Sejtbiológiai Intézetének doktorandusza.

A csapattagok közül Vincze János szintén a Debreceni Egyetemen doktorál, orvosi diplomája mellett a debreceni informatikai karon programtervező informatikusként is végzett, Katona Tamás pedig szintén informatikus diplomát szerzett Debrecenben. A csapat egyetlen hölgy tagja, a debreceni Herdon Andrea a Budapesti Corvinus Egyetemen tanult gazdasági szakirányon.

– A Microsoft világversenyének legnagyobb hozadéka, hogy rengetegen megismerhették az alkalmazásunkat, de ötezer dollárral is segítették a további fejlesztéseket, amikbe, bízunk benne, minél több debreceni orvos kapcsolódik majd be. A Debreceni Egyetem olyan környezet, ami eddig is támogatta fejlődésünket és az egyéni, innovatív kezdeményezéseket – fogalmazott Tóth Gábor.

unideb.hu