Egyetemisták mentették meg egy idős asszony életét

Egyetem

Agrármérnök hallgatók élesztettek újra egy idős asszonyt. Az egyetemisták azt mondták: az elsősegélynyújtó tanfolyamon és a tévében látottak alapján tudták, hogy mit kell tenni.

– Hazafelé tartottunk az órák után, amikor észrevettük, hogy egy idős néni fekszik a járdán a Tüdőgondozó előtt. Odasiettünk, hogy segítsünk neki, ekkor láttuk, hogy nincs eszméleténél. Oldalra fektettem, majd próbáltam kitapintani, de nem volt pulzusa, ezért az elsősegélynyújtó tanfolyamon tanultakat felidézve elkezdtem az újraélesztést – mesélte az unideb.hu-nak Katona István. Eközben csoporttársa, Gémesi Imre hívta a mentőket, s a kihangosított mobilkészüléken keresztül a diszpécser is segítette a fiatalokat.

A két gazdaság- és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatóhoz ekkorra megérkezett a Tüdőgondozó orvosa, aki átvette a szívmasszázst, majd hoztak egy defibrillátort, s azzal folytatták az újjáélesztést.  Az idős asszonyt végül a kiérkező mentők látták el, akik a Klinikai Központ sürgősségi intenzív osztályára szállították, ahol azóta is kezelik.

Az életmentő eset kapcsán Katona István elmondta: korábban nem került még ilyen helyzetbe, s csak a tanfolyamon tanultak és a televízióban látottak alapján próbált segíteni az idős néninek.