Egyre népszerűbb a Debreceni Egyetem

Egyetem

Az országos átlagnál nagyobb arányban növekedett a felvételizők száma a Debreceni Egyetemen, amelyet népszerűségben csak az ELTE előz meg.

A tavalyinál öt százalékkal többen, 111 162-en jelentkeztek idén felsőoktatási intézményekbe. A Debreceni Egyetem tovább javította pozícióját, hiszen az országos átlagnál nagyobb arányban, az előző évihez képest 6,5 %-kal többen (15 302) jelentkeztek az intézménybe. A 15 302 fő összesen 30 395 képzésre adta be jelentkezését. Egyedül az Eötvös Loránd Tudományegyetem előzi meg a Debreceni Egyetemet, amely az első helyes és az összes jelentkezések számát tekintve is országosan a második.

– A Debreceni Egyetemre összesen 15 302-en jelentkeztek, közülük 9 781 alap- és osztatlan-, 2 546 hallgató pedig mesterképzésen folytatná tanulmányait. Az első helyes jelentkezések száma 8 696, az államilag finanszírozott képzésekre 13 713-an pályáznak. Valamennyi szám meghaladja a tavalyi felvételi eljárás adatait. Az összjelentkezést tekintve pedig az országos átlagnál magasabb, 6,5 %-os az emelkedés – emelte ki Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetem 14 kara közül emelkedett a jelentkezések száma az Állam- és Jogtudományi, a Bölcsészettudományi, az Egészségügyi, a Gazdaságtudományi, a Gyermeknevelési és Felnőttképzési, valamint a Gyógyszerésztudományi Karon, valamint megőrizte népszerűségét az Általános Orvostudományi és a Népegészségügyi Kar is.

– Újdonság, hogy a Kisvárdai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban induló turizmus-vendéglátás és mezőgazdasági mérnök alapképzésekre is szép számmal volt jelentkező. Hatalmas az érdeklődés az egészségügyi tanérképzés iránt  is, amely egyedül a Debreceni Egyetem érhető el  – hangsúlyozta Pósánné Rácz Annamária. Az egyetem oktatási igazgatója kiemelte: az ország olyan részén, ahol kevés a hozzáférhető felsőoktatási képzés, fontos, hogy zömében államilag finanszírozott formában tanulhassanak a sikeres jelentkezők.

– Büszkék vagyunk az eddig elért eredményekre, amelyekhez a dékánoktól a tanszéki ügyintézőkig mindenki hozzájárult munkájával –mondta Jávor András. Az egyetem általános rektorhelyettese a jelentkezések sikerességét értékelve kijelentette: mindez a folyamatos és tudatosan építkező, a változásokra gyorsan reagáló intézményrendszernek köszönhető, ami mutatja, hogy a Debreceni Egyetem mindig is a maximumra törekedett, ezt bizonyítja a jelentkezések idei aránya is, mindez pedig igazolja az itt folyó munka kiemelkedő minőségét.

Április közepétől folyamatosan megtekinthetők és ellenőrizhetők a jelentkezők eljárásban rögzített személyes adatai és a benyújtott dokumentumok. Július 12-ig lehetséges a további dokumentumfeltöltés, illetve az egyszeri sorrend- és adatmódosítás.

A felvételi ponthatárokról és a felvehető létszámokról a felvi.hu weboldalon lehet tájékozódni. A vonalhúzás 2016. július 26-án lesz.