Pompeo: Kína előnyt kovácsol a járványból Hongkongban, Tajvanon és a Dél-kínai tenger térségében

Világ

Kína előnyt kovácsol magának a koronavírus-járványból Hongkongban, Tajvanon és a Dél-kínai-tenger térségében – állította Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán Washingtonban, a minisztériumban tartott sajtóértekezletén.

Az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott: az Egyesült Államok “erőteljesen ellenzi Kína erőszakoskodását” a Dél-kínai-tengeren és Tajvannal.

Pompeo több tekintetben is bírálta Kínát. Mint mondta: az amerikai kormányzat teljes átláthatóságot vár el Pekingtől a koronavírus-járvány ügyében, a vírus eredetét, terjedését és az áldozatok számát illetően is. Megismételte Washington korábbi álláspontját, amely szerint Peking nem közölte időben az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével (WHO) sem a járvány kitörését, majd később sem adta meg a rendelkezésére álló pontos információkat.

Egy hónapon keresztül, amíg a járvány nem terjedt el Kínában, elhallgatta azt is, hogy az új típusú koronavírus emberről emberre is terjed – hangoztatta a tárcavezető, leszögezve, hogy Peking elfedte, milyen veszélyes betegségről van szó.

Kína még mindig adós az információkkal, mint ahogyan a vírusmintákkal is, amelyekből eddig egyetlen egyet sem osztott meg a világgal – hangsúlyozta az amerikai külügyminiszter. Aggodalmát fejezte ki a kínai kutatólaboratóriumok biztonságosságával kapcsolatban is, leszögezve, hogy nemcsak a vuhani virológiai laboratóriumra gondol. “Ezekben a laboratóriumokban összetett kórokozókkal folynak kísérletek, ezért rendkívül fontos a biztonság, elkerülendő ezek minden véletlenszerű kiszabadulását” – fogalmazott.

A miniszter leszögezte azt is: Washington számít arra, hogy Peking tiszteletben tartja a megkötött szerződéseket és továbbra is szállít a vírus elleni védelmet szolgáló felszereléseket.

Mike Pompeo bírálta Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, a WHO etióp főigazgatóját. Mint mondta: elmulasztotta nyilvánosságra hozni, hogy az egyik tagállam nem tartotta be a WHO előírásait a járványokkal kapcsolatban.
Donald Trump amerikai elnök a múlt héten jelentette be, hogy Washington felfüggeszti a WHO-nak nyújtott amerikai hozzájárulást, mert szerinte a szervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról.