Trump pert indított az adóbevallásait bekérő ügyész ellen

Világ

Donald Trump amerikai elnök pert indított az adóbevallásait peres úton bekérő ügyész ellen New Yorkban csütörtökön.

Cyrus Vance manhattani kerületi ügyész – egy büntetőjogi vizsgálattal összefüggésben – nyolc évre visszamenőleg kérte be Donald Trump és családja adóbevallási dokumentumait. A demokrata többségű képviselőház két bizottsága korábban szintén bekérte e dokumentumokat, de Donald Trump ügyvédjei és keresetük nyomán az adóhivatal ezt a magán- és adótitok védelmére hivatkozva elutasította.

Az amerikai elnök újságíróknak azt mondta: Vance ügyész “csatlakozott azokhoz a rosszhiszemű vizsgálatokhoz és zaklatásokhoz”, amelyeket demokrata párti tisztségviselők, köztük két képviselőházi bizottság is indított ellene.
A manhattani szövetségi bíróságon benyújtott keresetükben az elnök ügyvédjei leszögezték: Cyrus Vance döntése ellentétes az egyik saját, korábbi döntésével, melynek értelmében a régóta Donald Trump vállalatbirodalmának dolgozó könyvelőcégtől már bekérte a 2011 és 2018 közötti személyes és vállalati adópapírokat.

Cyrus Vance egy hónappal ezelőtt már büntetés terhe melletti idézést küldött a Trump-vállalatnak azon dokumentumok ügyében, amelyek szerint 2016-ban, a választási kampány idején nagyobb összeget fizettek ki két nőnek. A két nő – Stormy Daniels pornószínésznő és Karen McDougal Playboy-modell – azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt Trumppal, de a kampány idején Trump korábbi munkatársa, Michael Cohen pénzt adott nekik a hallgatásukért. Cohen, aki jelenleg hároméves börtönbüntetését tölti adócsalásért és a hatóság félrevezetéséért, elismerte a pénzátutalást.

A manhattani ügyészi vizsgálat arra vonatkozik, hogy a nőknek átutalt összegeket vajon a kampányra rendelkezésre álló pénzből vették-e el, megsértve ezzel a kampányfinanszírozási törvényt. A Trump-vállalat ügyeit egyébként jelenleg az elnök két fia irányítja.

A Trump ügyvédjei által csütörtökön benyújtott perkereset utal e korábbi idézésre is, és azzal érvel, hogy a Mazars nevű könyvelőcég elleni büntetőjogi vizsgálattal az ügyész “megpróbál büntetőjogi vizsgálatot indítani egy hivatalban lévő elnök ellen, és ez alkotmányellenes”. Az ügyvédek leszögezik: “a bíróságnak érvénytelenítenie kell ezt, és ki kell kényszerítenie, hogy a vizsgálatra csakis akkor kerüljön sor, amikor az elnök már nincs hivatalban”.

Cyrus Vance ügyész szóvivője, Danny Frost nem kívánta kommentálni az ügyet, úgy nyilatkozott, hogy a panaszra majd a bíróságon felel.

Jay Sekulow, Donald Trump ügyvédje közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az általa benyújtott perkereset “jelentős alkotmányjogi kérdéseket is felvet”.