Trump már tudja: Oroszország az őszi választásokon a demokratákat segíti majd

Világ

Az ősszel tartandó úgynevezett félidős amerikai törvényhozási választásokon Oroszország a demokrata párti jelölteket segíti majd – vélekedett Donald Trump republikánus párti amerikai elnök keddi Twitter-bejegyzésében.

Miközben az amerikai hírszerző ügynökségek egybehangzóan arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország beavatkozhat a novemberben tartandó félidős választásokba, Donald Trump ezúttal amiatt aggódik, hogy Moszkva az ellenzéki demokrata párti jelölteket segítve igyekszik befolyásolni a választási folyamatot.

“Nagyon aggódom, hogy Oroszország keményen küzd majd, hogy befolyásolja a következő választásokat. Tekintettel arra a tényre, hogy egyetlen elnök sem bánt nálam keményebben Oroszországgal, nagyon igyekezni fognak majd a demokraták érdekében. Kétségtelen, hogy nem akarják Trumpot!” – írta mikroblog-bejegyzésében Trump.

Az elnök a Twitter-bejegyzés közzététele közben Missouriba államban egy veteránok számára tartott konferencián vett részt. Amerikai lapértesülések szerint várhatóan bejelent egy, a farmergazdaságok megsegítését célzó tervet is.

A novemberi félidős választásokon – amely Donald Trump elnöki megbízatásának közepére esik – az amerikai szövetségi parlament alsóházát, a 435 fős Képviselőházat teljes egészében újraválasztják, a 100 fős felsőház, a Szenátus tagjainak pedig mintegy a harmadát. Jelenleg a törvényhozás mindkét házában az elnök pártjának, a Republikánus Pártnak a politikusai vannak többségben.

Paul Ryan, a Képviselőház elnöke Washingtonban újságíróknak nyilatkozva trollnak nevezte az Egyesült Államok elnökét. A republikánus politikus azt a hétfőn a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders által közölt információt kommentálta, amely szerint Donald Trump fontolgatja az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama kormányzatában szerepet vállalt néhány tisztségviselő biztonsági engedélyének visszavonását.