Kibertámadásokra készül Irán az Egyesült Államok és Európa ellen

Világ

Irán felkészült kiterjedt kibertámadások végrehajtására amerikai és európai infrastruktúra és magáncégek ellen, ezért az Egyesült Államok arra figyelmeztette szövetségeseit, hogy erősítsék meg számítógépes védelmüket, és szükség esetén ellentámadást mérlegeljenek – közölte szombaton az NBC amerikai hírtelevízió honlapján több névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőre hivatkozva.

A híradás szerint iráni hekkerek “megvetették a kiterjedt kibertámadások alapjait.” Bár Irán “hadállásba helyezte kiberfegyvereit”, nincs arra utaló jel, hogy küszöbön állnak a támadások.
Miközben az NBC szerint Oroszország a legagresszívebb a kibertérben, amerikai tisztségviselők azt mondják, Irán előkészületeket tesz, hogy hekkertámadásokkal megbénítson több ezer elektromos hálózatot, vízművet, egészségügyi intézményt és technológiai céget az Egyesült Államokban, Németországban, Nagy-Britanniában és más európai országokban, valamint a Közel-Keleten.

Az amerikai hírtelevízió idézi ugyanakkor Alireza Mirjuszefit, az iráni ENSZ-nagykövet szóvivőjét, aki szerint Iránnak nem áll szándékában semmilyen kiberháborúba bocsátkozni az Egyesült Államokkal. Szerinte inkább arról van szó, Washington akarja gyanúba keverni Teheránt, hogy ürügyet találjon egy Irán elleni kibertámadásra. A szóvivő szerint a világ minden országára nézve az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb veszélyt, újra meg újra hajt végre számítógépes támadásokat katonai és civil célpontok ellen szerte a világban, Irán ellen is, és közben akadályozza a kibertérre vonatkozó globális szabályok meghozatalát – mondta a szóvivő, hangsúlyozva, hogy Irán ilyen irányú tevékenysége kizárólag védelmi jellegű.