35 év után két új számmal jelentkezik az ABBA

Világ

A legendás svéd zenekar az Instagramon jelentette be, hogy új dalokkal állnak elő idén.

Két sláger született, az egyiknek a címét is elárulták, ez lesz az ” I Still Have Faith in You”. A műveket a BBC és az NBC fogja bemutatni, de majd csak decemberben. A színpadra azonban nem fognak visszatérni, ráadásul a dalok világpremierjén is csak a digitális hologramjuk lesz látható.

A csapat négy tagja, Bjorn Ulvaeus, Benny Andersson, Agnetha Faltskog és Anni-Frid Lyngstad korábban többször hangsúlyozták, hogy nem fognak többet közösen zenélni, most azonban úgy tűnik, felvettek két számot.