Az ön háza fölött hány műhold kering?

Világ

Gondolta volna, hogy ma már közel nyolcezer különféle űreszköz kering a föld
körül? És hogy ezek közül nem egy rendszeresen megfordul Magyarország felett
is, némelyik közülük még szabad szemmel is látható az égen? A legérdekesebb azonban, hogy olyan műholdak is vannak, amelyeket napi szinten használunk, mégsem járnak soha a közelünkben sem.

Hatvan évvel ezelőtt állította pályára az emberiség az első mesterséges holdat. A
szovjet Szputnyikot azóta 78 további ország űreszközei követték, így jelenleg már
majdnem 7900 különféle funkciójú szatellit kering a fejünk felett. Magyarország 2012-
ben juttatta az űrbe első – és máig egyetlen – műholdját. A MaSat-1 üzemideje
lejártával visszatért a légkörbe és megsemmisült, viszont számos más műhold
továbbra is kering a fejünk felett.

„A leglátványosabb mind közül a Nemzetközi Űrállomás (ISS), ami a Nap és a Hold
után a harmadik legfényesebb pont az égbolton. Nem csoda, hiszen jelenleg ez a
legnagyobb mesterséges eszköz a Föld körül. Az ISS szinte minden nap áthalad
Magyarország felett, néha naponta többször is. Nagy sebessége miatt ilyenkor csak
pár percig látható. Aki kíváncsi rá, az a NASA weboldalán percre pontosan
megtalálhatja, hogy mikor, az égbolt melyik részén tűnhet fel az űrállomás és tiszta
éjszakákon láthatja is” – avatott be Lengvárszky Szabolcs, a Vannet
telekommunikációs szakértője.

Ezen kívül naponta tucatnyi más űreszköz halad el Magyarország felett. Köztük
meteorológiai, kommunikációs és minden bizonnyal katonai vagy hírszerzési célú
berendezések is. Mozgásukat akár élőben is követhetjük az erre szakosodott
weboldalakon. Egy műholdnak azonban nem kell még Magyarország közelében sem
járnia ahhoz, hogy hatása lehessen. „Hazánkban is egyre népszerűbb a műholdas
internetszolgáltatás, de még az előfizetők közül is kevesen tudják, hogy több ezer
kilométernyire, az afrikai Gabon partjai felett található, KA-SAT nevű műholdon
keresztül tudnak internetezni. Ez az eszköz a Földdel azonos sebességgel forog, így
mi úgy látjuk, mintha egy helyben lebegne. Ha nem így lenne, akkor a
tányérantennákat nem lenne elég egyszer beállítani, hanem folyamatosan forogniuk
kellene a műhold pályáját követve, hogy az internetkapcsolat ne szakadjon meg. Így
viszont az Egyenlítő közelében lévő űreszköz Európa legnagyobb részéről elérhető” –
mutatott be a szakértő egy újabb érdekességet.

Nem az internet az egyetlen szolgáltatás, amely ilyen típusú, ún. geostacionárius,
„helyhez kötött” műholdakat alkalmaz. A legnagyobb tévétársaságok által használt
Thor és Intelsat műholdak szintén a nyugat-afrikai partok felett találhatóak és hasonló
elven működnek. Ezek segítségével több tízezer magyar család fogja az adást minden
nap.