Emlékszem, épp harminc éve volt, hogy először nem lettem év végén kitűnő. Ez a rettenetes sokk az általános iskola negyedik osztálya után ért, amikor a szőrösszívű tanítónéni képes volt négyest adni rajzból. Hiába, na. A kisfiúk természetüknél fogva elevenebbek, és gyanítom, nem volt eléggé szimpatikus a maszatos kis képem ahhoz, hogy – számos simulékonyabb osztálytársammal ellentétben – megadja nekem is a kegyelemötöst.
De mi játszódik le ilyenkor egy gyerek lelkében? Jó eséllyel az, hogy ha talán csak nüansznyival is, de kevesebbet ér azoknál, akik így vagy úgy minden tantárgyból megkapták a jeles osztályzatot. Ronthat a helyzeten az is, ha a család elvárásai nagyobbak annál, mint amit a lurkó teljesíteni tud. Szerencsére az én esetemben egy készségtárgyból beszerzett négyes nem osztott, nem szorzott, de évekig bánkódtam miatta, és – nem tudni, hogy ez “indított-e el a lejtőn”-, de soha többé nem voltam már “csupaötös”.
Aztán a gimnáziumban (üdv minden egykori, jelenlegi és leendő fazekasistának) már nem is érdekelt, mert talán még csak tudat alatt, de kezdtem kapiskálni:
aki mindenkinek meg akar felelni, az végül senkinek sem, és leginkább önmagának nem fog.
Mert kizárt dolog, hogy valaki az összes tantárgyból profi legyen. Persze lehetsz kitűnő a gimiben is, de biztos, hogy megéri a jegyek hajszolásáért cserébe olyan élményekről lemaradni, amelyek életed végéig elkísérnek majd?
Meggyőződésem, hogy minden ember profi, de minimum jó valamiben. Lehet ez tudomány, sport, művészet, bármilyen keresett vagy ritka mesterség. Csak meg kell találni. Talán az oktatásunk sajátossága, vagy valami mélyebbről gyökerező dolog, nem tudom, de a gyerekekben rejlő tehetség (mert ott van mindegyik, ezt garantálom) felfedezése nem elsődleges cél a magyar iskolákban.
Szóval kedves “csupaötösökkel” kivételezők, légyszi’, gondolkodjatok el egy kicsit azon, hogy mi miatt is ér többet számotokra egy ilyen gyerek azoknál, akik egy-két csúnya négyest – neadjisten hááármast, te jó ég – is elszenvedtek a bizonyítványukban. Ők is ugyanolyan tehetségesek (ha nem tehetségesebbek), mint a kitűnők, és simán lehet, hogy képességeiket nem elaprózni szeretnék, hanem inkább egy-egy témakörben olyan szinten próbálnak elmélyedni, ami később értelmet ad az életüknek. Csak hagyjátok őket.
– Szilágyi Szabolcs –
