A futballban a klasszikus mezszámoknak megvan (vagyis korábban tényleg meg is volt) a maga posztja. A kezdőcsapat kapusa az 1-es, a szélső védők 2-3-as , a belső védők 4-5-ös, középcsatár pedig 9-es mezt hord(ta). A tipikus 10-es játékosok (Messi, Maradona, Ronaldinho, Zidane) pedig az elvileg kivételes játékintelligenciával megáldott vezéregyéniségek. Lássuk, így volt-e ez a Lokinál is. Nem tagadom, hogy csapatkapitányunk múlt szezon eleji mezszámváltása is adott némi lökést gondolataim megosztásához.
Napjainkban a 10-es számú szerelést a Loki egyik legtechnikásabb játékosa, az elnyűhetetlen Dzsudzsák Balázs viseli. Nem volt ez mindig így, a kiváló középpályás első NB I-es szezonjaiban a 19-es mezben játszotta mérkőzéseit a vasutasoknál, és hazatérése után is. Ugrai Roland távoztával aztán felszabadult ez a szám, így kerülhetett sor a cserére. A fentebb említett elvárásokat egyébként kapitányként hétről hétre bizonyította, és bár a gyorsasága némileg megkopott, még mindig tud “különbséget tenni” a pályán. A Lokomotív 2023-as bronzérméhez hat gólpasszal és góllal járult hozzá, így jelen pillanatban is nélkülözhetetlen a csapatból, és nagy kérdés, hogy visszavonulása után ki fogja megkapni a marsallbotot a Nagyerdőn.
A Lokival nemrég szerződést hosszabbító Dzsudzsákon kívül még két saját nevelésű játékost lehet említeni, akik tízesként részesei voltak a csapat újkori sikereinek.
Mi kutyánk kölykei 10-es mezszámmal
Tisza Tibor: Mondhatjuk rá, hogy a tékozló fiú, de érthető, hogy játszani szeretett volna, így fiatalon a DVTK-be igazolt. Bőven volt konkurencia a posztján (Bogdanovic, Kerekes) abban az időben. Tibi góljainak köszönhetően Miskolcon és Újpesten is hamar közönségkedvenc lett, a szurkolók a góljait egyedi rigmusokkal ünnepelték.
Később a belga Royal Antwerpnél belekóstolt a légiós életbe is. A flamand másodosztályban 15 gólt szerzett, de az élvonalbeli Sint Truidense mezében már adós maradt a gólokkal, majd egy borsodi kitérő után haza is igazolt a nevelőegyesületébe. A piros-fehérek mindmáig utolsó, 2014-es bajnoki címében tevékeny részt vállalt, cserébe a 2006-ban, még az UTE játékosaként, az utolsó fordulóban elbukott első helyért – ekkor szerezte a DVSC a második bajnoki aranyát. Tisza Tibor 2018-ban vonult vissza.
Bodnár László: Mai napig a gyilkos erejű szófiai bombagólja juthat legelőször az eszünkbe, ha meghalljuk a nevét. A Boci becenévre hallgató saját nevelésű játékos találatával akkoriban nagy lépést tettek Herczeg András játékosai a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutás felé. Bodnár ezt megelőzően játszott a Dinamo Kijevben, a Salzburgban és a Rodában is, továbbá negyvenhat alkalommal ölthette magára a válogatott mezt. Egy magyar NB I-es aranyat és kupagyőzelmet is betehetett a vitrinjébe az osztrák és ukrán elsőségek mellé.
Hangulatemberek kevés szerencsével
Ebbe a kategóriában olyan játékosok kerültek, akik bizony többre vihették volna. Annak ellenére mondom ezt, hogy pályafutásuk ugyan tart még, de finoman szólva sem felfelé ível, és gyakorlatilag ugródeszkaként használták a DVSC-t. Igaz, pályafutásuk alakulásába sérülések is beleszóltak.
Ugrai Roland: A másodosztályban csatlakozott a Lokihoz, és lőtt jó pár bombagólt itt tartózkodása alatt. Ezek közül több is szépségdíjasra sikeredett, és végül feljutást ünnepelhetett a vasutasokkal. A képességeivel nem is voltak gondok, de nála főleg fejben akadtak problémák. Ezt számtalan honi klubváltása és rövidre sikerült külföldi kalandozása is jól mutatja. Legutóbbi állomáshelyen, a török másodosztályú Pendiksporban egy makacs térdsérülés miatt csak négy meccs jutott neki.
Holman Dávid: Ugraihoz hasonlóan a korábbi ferencvárosi játékost komoly tehetséggel áldotta meg a sors. Megfordult kölcsönben a lengyel Lech Poznanban is, ahol bajnoki aranynak örülhetett. Ennek ellenére a kékmozdonyosok nem marasztalták, így került a Nagyerdőre, ahol szó szerint kétarcúan játszott. Tíz gólt és nyolc asszisztot hozott össze, de volt olyan meccse is, ahol kis túlzással csak a létszám miatt volt a gyepen, annyira nem csinált semmit. Ezt követően a pozsonyi Slovan kötelékébe került, ahol a kezdeti jó teljesítmények után összeszedett egy súlyos sérülést, és az ötszörös válogatott középpályás teljesen kiszorult szlovák bajnok kezdőjéből.
Farkas Balázs: Kicsit kakukktojás, hiszen hangulatembernek éppen nem mondanám, de az igaz volt rá, ami Holmanra is, hogy nem kerülték el a kórságok a manapság már játékosügynökként tevékenykedő egykori kijevi és válogatott futballistát. Már a Dinamónál is többször bajlódott a térdével, a DVSC játékosaként pedig a keresztszalagja is elszakadt. Bajnoki címmel és kupagyőzelemmel vigasztalódott, majd megfordult Győrben, Balmazújvárosban, Soroksáron és Kaposváron is. Benne egyértelműen több volt.
Kikukázott, majd eldobott játékosok: ők voltak a DVSC legemlékezetesebb citromdíjas igazolásai
Csupaszív légiósok
Rene Mihelic: Czvitkovics Péter hiányában szükség volt egy remek rúgótechnikájú játékosra, aki nem ijedt meg egy pontrúgás elvégzésétől, így jött a portugál élvonalat megjáró és szlovén bajnokságot is megnyerő René Mihelic, aki szabadrúgásból többször is élményszámba menően varázsolta a bőrgolyót az ellenfelek hálójába. Ha büntetőt kellett lőni, akkor sem jött zavarba, és kivételes higgadtsággal gurította be a kapusoknak a labdát. Jutalma egy bajnoki cím volt 2014-ben, majd később Indiában is aranyérmes lett, és napjainkban is játszik az osztrák Regionalligában szereplő Karlsdorf csapatában.
Marius Sumudica: Nemrégiben egy interjúban nyilatkozott a Szaúd-Arábiában, az Al-Raed FC-nél dolgozó egykori Aranyfej-díjat bezsebelő Loki-csatár. E kitüntetés különlegessége az volt, hogy 28 góljából 19-et fejjel ért el, amelyet egyébként 38 meccs alatt hozott össze a cívisvárosiak mezében. Ugyan nem érte utol a szurkolók kedvencét, Nicolae Ileát, alias Nicu-t, de magyar származású honfitársukkal, Selymes Tiborral együtt sok debreceni gólban voltak benne annak idején.
Távozása után még Cipruson is játszott, majd edzői karrierbe kezdett, és Románián kívül Törökországban és az arab világban is dolgozott. Trénerként azonban csak hazájában tudott kézzel fogható eredményeket felmutatni, amikor a gyurgyevói Astrával bajnok és szuperkupa győztes lett. A legfényesebben csillogó érmet két éve a kolozsvári vasutasokkal is megszerezte.
Helyi legendák lettek
Bennük az a közös, hogy idegenlégiósként érkeztek a csapathoz, és végül a pályán nyújtott teljesítményükkel a szurkolók kedvencei lettek, és tiszteletbeli debreceniekké avattuk őket.
Igor Bogdanovic: Rengeteg fontos gólt szerzett piros-fehérben. Köztük van a Hajduk Split elleni két parádés fejese az Oláh Gábor utcai BL-selejtezőn. Igorral kapcsolatban tényleg kevés lenne a hely, hogy mindent leírjak ide, így csak annyit mondok, hogy bár szerb nemzetiségű, de az évek során tiszteletbeli magyar és debreceni lett, aki pályán kívül is nagyon közvetlen figura, és nem hiába szeretné sok szurkoló, hogy egyszer a DVSC kispadjára is leüljön az élvonalban. A másodosztályban már sikeresen kormányozta néhány meccs erejéig a cíviseket az azóta Hajdúböszörményben, Karcagon és most a Cigándnál dolgozó, amúgy magyarul is jól beszélő szakember.
Liviu Goian: Igorhoz hasonlóan a szurkolók nagy kedvence lett. Pályafutása delelőjén érkezett a romániai Bákóból Debrecenbe, és hét évig maradt is a Nagyerdőn. A kivételesen intelligens játékot mutató söprögetőt 1994-ben beválasztották az év csapatába is. Mindent elmondott a teljesítményéről, hogy játékstílusa alapján a Kaiserhez, azaz Franz Beckenbauerhez hasonlították. Romániában megkapta a „Szemafor” becenevet is, mert a gólszerző csatárok előtt piros lámpára állította a sorompót. Magyar válogatott is könnyen lehetett volna, de az akkori szabályok miatt erre nem került sor. Az 1999-es váci kupagyőzelemben – amelyet pályafutása legnagyobb élményének tart – is fontos szerepet vállalt.
Kieső epizódszereplők
Esetükben igaz volt a rossz helyen, rossz időben kifejezés, hiszen kiestek a Lokival, de a másodosztályt egyik játékos sem járta meg a hajdúságiakkal.
Szabó II. Zsolt: A Körmenden született futballista a Zalaegerszegnél kapta nevébe ékelve a római kettest, köszönhetően annak, hogy egy másik Szabó Zsolt is játszott a kék-fehéreknél. Debrecenben több mint húsz NB I-es meccsen lépett pályára, és két gólt is szerzett. Egy 2001-es Magyar Kupa-győzelmet kitehetett azért az ablakba, de végül távozni kellett a szomszédvár Nyíregyházába, majd ausztriai kitérők után az Andráshida csapatában fejezte be pályafutását.
Thorsten Flick: Egy német duó tagjaként érkezett Jörg Schmidttel az oldalán Magyarországra 2000-ben. A korábbi Eintracht Frankfurt- és Napoli-középpályás tizenöt mérkőzésen elért két gólját bizony elhomályosítja az Újpest elleni 8-3-as katasztrofális vereség, és a Loki majdnem kiesése.
Luka Milunovic: A szerb középpályás csak epizódszerepeket kapott a Nagyerdőn, maradandót nem sikerült alkotnia. A csapat 2020-as kiesése nem az ő számlájára írandó, de játékában pozitívumot nagy jóindulattal sem tudtunk felfedezni. A Debrecen előtt Görögországban, Malajziában és Belgiumban is játszott, jelenleg a szerb első osztályú Radnicki Kragujevac alkalmazásában áll.
– Faragó László –
