Dzsudzsák Balázs kitüntetést kapott Debrecentől

Sport

Ünnepélyes keretek között kapta meg szombaton Debrecen város Hajós Alfréd-díját Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros válogatott labdarúgója.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet rá: az elismerés azoknak adományozható, akik a versenysportban, a szabadidősportban, az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületeken magas színvonalú munkát végeznek, valamint azon sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve azoknak, akik a testnevelés és a diáksport terén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktatói munkájukkal maradandó értékeket nyújtó tevékenységet folytattak.

“Dzsudzsák Balázs tudna segíteni a magyar válogatottnak” – kitálalt a Loki egykori sikeredzője

A Nyírlugoson nevelkedett, 34 éves Dzsudzsák Balázs tehetségének köszönhetően hamar Debrecenbe került. Végigjárta az utánpótlás korosztályokat, és ezzel egy időben korosztályos válogatott is lett. 2005-ben mutatkozott be a DVSC felnőtt csapatában, ahol hamar meghatározó játékossá vált. Részese volt a klub első bajnoki címe megszerzésének. 2007-ben behívták a felnőtt nemzeti együttesbe is, 108-szoros válogatottként Király Gáborral együtt csúcstartó a szereplések számát tekintve. Válogatottbeli legnagyobb sikereként részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, ahol ő volt a csoportgyőztesként nyolcaddöntőig jutó magyar együttes csapatkapitánya. A portugálok elleni összecsapáson két gólt is szerzett.

Dzsudzsák szombati játékát Szijjártó Péternél senki nem élvezte jobban

Hamar felfigyeltek rá a külföldi klubok is, így 2008-ban a holland PSV játékosa lett, amellyel többek között Európa-liga-negyeddöntős volt. Ezt követően orosz és török csapatokban is játszott, majd az Egyesült Arab Emírségekben folytatta. 2020-ban tért vissza Debrecenbe, ahol vezetésével a DVSC-nek sikerült visszajutnia az NB I-be. Dzsudzsák Balázs háromszoros magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes, háromszoros szuperkupa-győztes, egyúttal holland bajnok és szuperkupa-győztes is.