Baráth Péterrel hosszabbított szerződést a DVSC

Sport

A DVSC újabb saját nevelésű játékosának, Baráth Péternek hosszabbította meg a jövő nyáron lejáró szerződését – olvasható a klub honlapján.

Nagy potenciál rejlik a még mindig csak 18 esztendős futballistában, aki 2016 óta pallérozódik a debreceni futballban. A Loki  2018 végén kötött vele profi szerződést, amelyet most 2+1 évvel meghosszabbítottak a felek.

– Nagyon örülök, hogy sikerült meghosszabbítani Peti szerződését, hisz olyan játékos, akiben nagy potenciál rejlik, fényes jövő előtt áll, ha ugyanilyen töretlen lesz a fejlődése – fogalmazott a DVSC sportigazgatója, Tőzsér Dániel.

– Hosszú út áll előtte, de helyes az irány, amelyen elindult. Mint korábban is említettem, Debrecenben nagyon szeretnénk a fiatalokra építeni hosszú távon, ezáltal is örömteli Peti szerződéshosszabbítása, ami egyébként Bárány Donát után már a második ebben a félszezonban.

Az idei bajnokságban 11 mérkőzésen lépett pályára a 77-es számú védekező középpályás, aki két gólt is szerzett, a Vasas ellen rendkívül fontos, pontot érő találatot jegyzett, emellett a Szeged elleni hazai találkozón talált az ellenfél kapujába.

Szabó Péter elnök elmondta, ő is nagyon örül Baráth Péter szerződéshosszabbításának. – Külön öröm számomra, hogy a korábban lefektetett üzleti és szakmai terv szerinti csapat van épülőben, melynek egy nagyon fontos személye Baráth Péter.

Baráth Péter 2020 első bajnokiján, az Újpest ellen mutatkozott be a DVSC felnőttcsapatában. A Nagyerdei Stadionban rendezett találkozó 82. percében lépett pályára, a Loki pedig 4-0-s sikert aratott.

Szívügyük a Loki – a DVSC szurkolói blogjának főszerkesztőivel beszélgettünk

– Örülök, hogy hosszabbított velem a klub – nyilatkozta Baráth Péter. – Úgy gondolom, a fiataloknak is nagy szerep jut a csapatban, és boldoggá tesz, hogy én is köztük vagyok. Szeretnék élni a lehetőséggel, ahogy eddig is tettem, és megpróbálom minél többet segíteni az együttest.

Az utánpótlás-válogatottban is letette már a névjegyét, 2019-ben a brazíliai U17-es világbajnokságon Ausztrália ellen az ő találatával szerezte meg a vezetést nemzeti tizenegyünk.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük