Kozák Luca

A debreceni Kozák Luca egyéni csúccsal harmadik 100 gáton a Paavo Nurmi Játékokon

Sport

Kozák Luca 12.83 másodperces egyéni csúccsal harmadik helyen végzett női 100 méter gáton a finnországi Paavo Nurmi Játékok elnevezésű atlétikai versenyen.

A debreceni sprinter szombaton 100 síkon és gáton is magyar bajnoki címet szerzett Budapesten. A keddi turkui verseny elődöntőjében úgy tűnt, kicsit megviselte az ob és az utazás, mivel önmagához képest visszafogottabban futott, igaz, 13.03 mp-es idejével és harmadik helyével így is biztosan került döntőbe.

A fináléban lényegesen jobban kapott lábra mint egy órával korábban, féltávtól pedig kiváló ritmusban vette a gátakat, így a 12.68 mp-es idővel célba érő holland Nadine Visser, illetve a 12.79-cel második olasz Luminosa Bogliolo mögött harmadik helyen végzett.

Kozák idei legjobbján hét, egyéni csúcsán pedig három századot faragott, egyúttal a 12.84 másodperces olimpiai szintidőnél is jobbat futott, ugyanakkor a kvalifikációs időszak korábbi felfüggesztése miatt ezzel még nem biztosította helyét a jövő évre halasztott tokiói játékokra.

“Két éve futottam az egyéni csúcsomat, azóta szerettem volna megjavítani. Most meg is könnyebbültem, hogy végre sikerült. Remélem, lesz folytatása, mert úgy érzem, van még ebben jobb is”

– mondta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában Kozák hozzátéve, nem bánkódik, hogy nem szerzett kvótát, mert szerinte ha most sikerült, akkor jövőre is fog.

A verseny másik három magyarja is jól szerepelt. A világbajnoki kilencedik gerelyhajító, Rivasz-Tóth Norbert jó sorozatot produkált, s harmadikra elért 82,22 méteres eredményével negyedik helyet szerezte meg, egyben közel másfél méterrel javította meg idei legjobbját (80,97 m). A számot a németek 2017-es vb-győztese, Johannes Vetter nyerte kiemelkedő, 91,49 méteres dobással, amivel toronymagasan vezeti a világranglistát.

Női távolugrásban Farkas Petra 6,34, Nguyen Anasztázia pedig 6,33 métert ugrott, amivel előbbi negyedik, utóbbi ötödik lett. A brit Jazmin Sawyers 6,54 méterrel végzett az élen, ami megegyezik Vaszi Tünde 1997-ben felállított versenycsúcsával.

A Paavo Nurmi Játékokon a férfi gerely mellett férfi diszkoszvetésben és 110 méter gáton született kiemelkedő eredmény: előbbiben a vb-címvédő svéd Daniel Stahl – a viadal honlapja szerint – 69,23 méterrel győzött, utóbbiban pedig a brit Andy Pozzi 13.17 másodperccel diadalmaskodott.