Az NBII-ben is 1,2 milliárd lesz a Loki éves költségvetése

Sport

„Stratégiai változtatás kellett volna akkor is, ha nem esik ki a Loki az NB I-ből,” mondta Debrecen polgármestere a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Papp László szerint a korábbi többségi tulajdonossal, Szima Gáborral már az elmúlt években sem volt felhőtlen a viszony, így a tulajdonosváltásról könnyen meg tudtak egyezni, és a kivásárlás után a DVSC főtulajdonosa a debreceni önkormányzat lesz.

„Az a célunk, hogy összetartsuk a csapatot, így Kondás Elemér marad a vezetőedző, és ezért neveztük ki a visszavonuló Tőzsér Dánielt a DVSC szakmai igazgatójának”

– indokolta a szakmai stáb kiválasztását Papp László.

Kósa Lajos a Loki önkormányzati kézbe kerüléséről: ha a Csokonai Színházat támogatjuk, az rendben van

A város polgármestere beszélt az anyagiakról is. 1,2 milliárd forint marad a másodosztályban is a DVSC költéségvetése. Az önkormányzatnak azonban ez jelentős plusz kiadást jelent majd, hiszen eddig csak a stadionra és az utánpótlásra áldoztak. Papp László arról is beszélt, hogy reméli, lesznek tőkeerős helyi támogatók a visszajutás reményében.

A debreceni polgármester azt is elmondta, hogy a másodosztályban átlag 5-6 ezres nézőszámmal már elégedett lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.