Megkezdődött a Cell-Cup kézilabda kupa

Sport

A Veszprém Aránéban hétfőn megrendezett látványos show műsorral kezdetét vette a XXIII. Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivál, hogy egy hétig ismét a kézilabdáé legyen a főszerep. Két nap alatt már több mint 4800 gól került a hálóba, de a nagyközönség számára is látogatható rendezvény további izgalmas mérkőzéseket ígér az elkövetkezendő napokra is, egészen a péntek esti zárógáláig.

17 ország, 101 csapatával hétfőn megnyitotta kapuit Európa egyik legnagyobb nemzetközi kézilabda tornája, a Cell-Cup. A látványos megnyitón tűzzsonglőrök, táncosok, levegőakrobaták, és a méltán híres Face Team szórakoztatta a nagyérdeműt.

A torna nem szűkölködik a neves klubok utánpótlás csapataiból. Pályára lépnek egyebek mellett a Telekom Veszprém, Balatonfüredi KSE, Pick Szeged, Győri Audi ETO, vagy éppen a büki, debreceni, zuglói csapatok mellett a Kuwaiti Nemzeti Csapat, Taiwan, vagy az Izraeli Nemzeti Csapat utánpótlás növendékei.

A 4 korosztályban, 8 kategóriában zajló mérkőzéseknek 5 település (Veszprém mellett Balatonfüred, Várpalota, Alsóörs és Nemesvámos) összesen 8 csarnoka ad helyet. Az 1 hetes rendezvény hazai és nemzetközi bírók által felügyelt első 2 napi 135 mérkőzése alatt 4873 gól született. Itt azonban még nincs vége!

A csütörtök-pénteki elődöntők és helyosztókig még nagyon sok izgalmas mérkőzést tartogat a menetrend, esténként pedig különprogramok várják a résztvevőket. Diszkó, szépségverseny, polgármesteri fogadás, edzői-csapatvezetői balatoni hajózás és sok más izgalmas esemény szórakoztatja a jelenlévőket.

Végül a pénteken a Veszprém Arénában játszott döntők, és az ugyan ott megrendezett zárógála teszi felejthetetlenné a mérkőzéssorozatot. Itt nem csak – a királynék városához illően – a koronát teszik fel a győztesek fejére, de az érdeklődőket is látványos programok várják.

További részletek a rendezvény weboldalán (www.cellcup.hu). A pénteki mérkőzésekre illetve zárógálára jegyek a helyszínen illetve a jegymester.hu oldalon vásárolhatóak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.