Bevásárlóközpont közelében ütötte el a sértettet a figyelmetlen sofőr

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy bevásárl központ szervizútján tolatás során elütött egy idős asszonyt.

2017. december 1-jén 12:00 óra körüli időben a vádlott az általa jogszerűen használt személygépkocsival Debrecen belvárosában az egyik bevásárlóközpont szervízútján tartózkodott. A bűncselekmény elkövetésének helyén és időpontjában kedvezőek voltak az időjárási viszonyok, az aszfalt száraz volt, természetes nappali fényviszonyok voltak, azonban borult idő volt.

A vádlott a bevásárlóközpont és a mellette lévő kispiac közötti szervízúton tolatást végzett, eközben azonban a telefonját használta és evett is. A tolatással egyidejűleg részben a gépjármű mellett, majd mögött haladt gyalogosan az idős sértett. A vádlott nem észlelte az autó mögött tartózkodó sértettet, ezért a jármű bal hátsó részével a sértettnek ütközött, aki ettől egyensúlyát elvesztette és az aszfaltra esett.

Az időskorú sértett 8 napon túl gyógyuló csonttöréses sérüléseket szenvedett, melyek maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyultak.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása következtében jött létre a baleset és keletkeztek a sértett sérülései.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban ún. mértékes indítványt tett, azaz megjelölte a büntetés konkrét mértékét arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.