A Chelsea-vel került egy csoportba a Vidi az Európa Ligában

Sport

Az angol Chelsea, a görög PAOK és a fehérorosz BATE Boriszov lesz a magyar bajnok Vidi FC ellenfele a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmei során.A Monte-Carlóban rendezett pénteki sorsoláson a 48 érintett csapat közül utolsóként húzták ki a fehérvári együttest, amely a Groupama Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit az L jelű négyesben.

A Chelsea a Premier League ötödik helyezettjeként automatikusan jutott az El-főtáblára, míg a PAOK a Benficával, a BATE Boriszov pedig a PSV Eindhovennel szemben búcsúzott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában.

Magyar csapat legutóbb hat éve szerepelt főtáblán az európai porondon, a 2012/13-as idényben ugyancsak a Vidi és szintén a második számú nemzetközi kupában: akkor a belga Genk és a svájci Basel mögött, a Sporting Lisboát megelőzve csoportja harmadik helyén zárt.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Kádár Tamást foglalkoztató Dinamo Kijev és Kleinheisler László együttese, az Asztana összekerült egymással a K csoportban a francia Rennes és a cseh Jablonec társaságában.

A sérüléssel bajlódó Szántó Tamás együttese, a Rapid Wien a G csoportban a Villarreal, a Szpartak Moszkva és a Glasgow Rangers együttesével csap össze, míg Gulácsi Péter klubja, a Leipzig a “márkatárs” Salzburg, valamint a Celtic Glasgow és a Rosenborg csapatával találkozik a B jelű négyesben.

A csoportkörös meccseket szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án rendezik, az első két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.

A csoportok:

A csoport:

Bayer Leverkusen (német), Ludogorec (bolgár), FC Zürich (svájci), AEK Larnaca (ciprusi)

B csoport:

Salzburg (osztrák), Celtic Glasgow (skót), Leipzig (német), Rosenborg (norvég)

C csoport:

Zenit (orosz), FC Köbenhavn (dán), Girondins Bordeaux (francia), Slavia Praha (cseh)

D csoport:

Anderlecht (belga), Fenerbahce (török), Dinamo Zagreb (horvát), Spartak Trnava (szlovák)

E csoport:

Arsenal (angol), Sporting Lisboa (portugál), Qarabag (azeri), Vorszkla Poltava (ukrán)

F csoport:

Olympiakosz (görög), AC Milan (olasz), Real Betis (spanyol), Dudelange (luxemburgi)

G csoport:

Villarreal (spanyol), Rapid Wien (osztrák), Szpartak Moszkva (orosz), Glasgow Rangers (skót)

H csoport:

Lazio (olasz), Olympique Marseille (francia), Eintracht Frankfurt (német), Apollon (ciprusi)

I csoport:

Besiktas (török), Genk (belga), Malmö (svéd), Sarpsborg (norvég)

J csoport:

Sevilla (spanyol), FK Krasznodar (orosz), Standard Liege (belga), Akhisar Belediyespor (török)

K csoport:

Dinamo Kijev (ukrán), Asztana (kazah), Rennes (francia), Jablonec (cseh)

L csoport:

Chelsea (angol), PAOK (görög), BATE Boriszov (fehérorosz), VIDI FC (magyar)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.