Herczeg András maradt a Loki edzője

Sport

A csapatot korábban, valamint az elmúlt idényben három mérkőzésen irányító Herczeg András maradt a Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a szakmai stábot a felkészülés kezdetéig állítja össze a tréner.

Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 novemberében pedig ismét leült a kispadra, hogy pályaedzőként segítse Supka Attila és Miroslav Beránek munkáját. Ebben az időszakban a hajdúságiak három bajnoki címet nyertek.

Miután Beránek 2007 decemberében bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg szerződését, a szakmai stáb élére Herczeg András került. Irányításával a DVSC két bajnoki címet, egy ezüstérmet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, emellett bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, egy évvel később pedig az Európa Liga csoportkörébe.

A 60 éves szakember az elmúlt években a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetőjeként tevékenykedett, illetve az előző szezonban három mérkőzésen megbízott edzőként irányította a debrecenieket.