A Real Madrid utánpótlás-képzési szakemberei oktatnak Debrecenben

Sport

A Real Madrid utánpótlás-képzési módszerének legfontosabb célkitűzése, hogy intelligens, kreatív, a versenyzésben megjelenő valamennyi problémát egyedi módon megoldani képes labdarúgókat neveljenek – összegezte a királyi klub képzési stratégiáját Juan Luis Martinez, a Reál Madrid módszertani igazgatója csütörtökön Debrecenben.

A Debreceni Futballegyetem tavaszi konferenciájának sajtótájékoztatóján Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja kiemelte: tudás nélkül nem működik a sport, ahhoz, hogy a futball fejlődjön Magyarországon, a nemzetközi tudást ide kell hozni.

Emlékeztetett rá, hogy az Ajaxtól a svájci válogatotton keresztül az AC Milanig bezárólag Európa legjobb utánpótlás-képzési központjaiból érkeztek szakemberek, akik tíz héten keresztül tartottak előadásokat és edzésbemutatókat tavaly ősszel összesen mintegy kétezer hazai edzőnek a DE egyedülálló programjában, a Debreceni Futballegyetemen.
A Real Madrid utánpótlás-képzési szakembereinek mostani, egynapos kurzusán 1800 labdarúgóedző, testnevelő tanár, illetve sporttudományos képzésben résztvevő egyetemi hallgató van jelen a Nagyerdei Stadionban – tette hozzá.

Liszkai Dezső, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezető instruktora felidézte, hogy Európában 2008 és 2010 között megreformálták az edzéseket, s az utánpótlás-nevelés vált központi kérdéssé.

Az MLSZ 2013-ban csatlakozott ehhez a folyamathoz, ennek keretében átalakították az edzőképzést, az UEFA-tól átvették az új tanfolyami formákat annak reményében, hogy minőségi edzők új generációját tudják kinevelni – mondta a szakember.

Liszkai Dezső ugyanakkor fontosnak nevezte a meglévő edzők továbbképzését, megjegyezve: “a magyar edzők szeretnek és akarnak tanulni, felzárkózni a világ edzőihez”.
Juan Luis Martinez a sajtótájékoztatón elmondta: a Real Madridnál kidolgoztak egy 15 pontból álló képzési módszertant, “egyszerű, tudományosan alátámasztott elemekkel, ami jó eredményeket hoz attól függetlenül, milyen korban kezdenek el foglalkozni a gyerekekkel”.

A Realban – ahol játszani elég komplikált – a legnagyobb érték az utánpótlás nevelése. Az első lépés megtalálni az alkalmas gyerekeket, akikkel azután 15 éven keresztül dolgoznak a világ egyik legjobb edzőközpontjában – magyarázta a módszertani igazgató.

A szakember fontosnak tartotta megjegyezni, hogy “minden lépés, amit a futballista megtesz, az agyán keresztül történik. A nézők csak a végét látják, az egész folyamatot, ami a mozdulatot megelőzi, azt nem”.

“A szem begyűjti az információkat, az agy parancsot ad a mozdulatra, amit a futballista végrehajt” – vázolta a gondolkodó, intelligens, kreatív labdarúgóban végbemenő folyamatot a Real Madrid igazgatója.

Juan Luis Martinez ugyanakkor figyelmeztetett: az edzési-képzési folyamatban el kell érni, hogy a gyerek nyugodtan hibázhasson, szabad legyen a döntésben.

“Ahhoz, hogy a tanulás folyamata jó legyen, hibázni is kell, s fontos, hogy ezt ne kérjék számon rajta, de tanuljon a hibáiból” – magyarázta a spanyol szakember.

Hozzátette: a debreceni futballegyetemen elmondják, hogyan kell dolgozni a gyerekekkel, hogy ne féljenek, hogy örömmel menjenek az edzésekre, ott jól érezzék magukat, mert “a kellemes élmény a legjobb képzés”.

A Debreceni Futballegyetem tavaszi kurzusán Szöllősi György, Puskás Ferenc életrajzírója a “madridizmus” születéséről és magyar vonatkozásairól, Jose Toth Zele, a Real Madrid U19 ex-utánpótlásedzője az utánpótlás-nevelés fontosságáról és spanyolországi irányvonaláról, Juan Luis Martinez a klub utánpótlás-képzési filozófiájáról és módszertanáról tartott előadást.

Az 1800 résztvevő ezután edzésbemutatókat tekintett, illetve tekint meg a Nagyerdei Stadion gyepszőnyegén, a bemutatókat Celador Rodriguez Tristán, a Real Madrid U17-es utánpótlás-edzője irányítja.