Dudla Andrea Debrecen

“Debreceni csalókirálynő” – hazahozták Dominikáról a tíz évig körözés alatt álló D. Andreát

Rendőrség

A Dominikai Köztársaságban fogták el 2023. március 26-án azt a 43 éves magyar nőt, akit hazánkban pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek – számolt be a rendőrség.

A 2000-es években különböző csalások révén több száz millió forintra szert tevő, a Debreceni Törvényszék által elítélt D. Andrea Európa egyik legkeresettebb bűnözőjévé vált, miután 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt. A különböző ügyeiben az ítéleteket is távollétében hozták meg vele szemben. Nemcsak a hazai körözési toplistán szerepelt, hanem az EU Most Wanted oldalán is előkelő helyet foglalt el.

Dudla Andrea elfogása

Mára már kiderült, hogy elhagyva Magyarországot, új életet kezdett Dominikán, ahol párra talált, és gyermeket szült. Arra egyáltalán nem számított, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és nyomára is bukkannak. Így villámcsapásként érte, mikor Punte Cana városában, a tengerparton három hete az egyenruhások elfogták.

A műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztálya indította el, miután a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Iroda segítségével felvette a kapcsolatot a német Szövetségi Bűnügyi Hivatallal, valamint az Amerikai Egyesült Államok Marshal szolgálatával, akik közvetítő szerepet játszottak a magyar és a dominikai hatóságok között.

A nemzetközi összefogásnak köszönhetően elfogott nőt letartóztatták, majd Spanyolországba szállították, és egészen múlt hét péntekig ott tartózkodott. 2023. április 14-én hozták haza a délutáni repülőgéppel. Madridban egy NEBEK ügyintéző és a Készenléti Rendőrség két munkatársa vette át a spanyol rendőröktől, majd landolva a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, egyből a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ahol megkezdte a rá kiszabott jogerős börtönbüntetésének letöltését.

Dudla Andrea elfogása

Soha nem érkezett meg a kukorica

D. Andrea ellen tizenegy körözés volt érvényben, többrendbeli csalásért és csődbűntettért keresték. Jogerős ítélete ellenére nem vonult be a börtönbe. Két társával százmilliós hiteleket csaltak ki pénzintézetektől, az akciókat leggyakrabban D. Andrea tervelte ki.

Egy Kft. képviselője tett feljelentést a rendőrségen 2012. május 2-án egy férfi és egy nő ellen, akiktől 4400 tonna kukoricát vásárolt, de annak elszállításakor a termény már nem volt a telephelyeken.

A nyomozás megállapította, hogy D. Andrea és O. Róbert 2012 márciusában egy létavértesi és egy balmazújvárosi telephelyen tárolt kukoricát bemutatta a feljelentőnek, majd annak eladásáról megegyeztek és az összesen közel 250 millió forint vételárat a sértett kiegyenlítette, azonban annak elszállítására ekkor nem került sor.

Ugyanezzel a terménnyel kapcsolatban O. Róbert 2012. március 22-én egy másik, gödöllői cég vezetőjével kötött szerződést 2000 tonna kukorica eladásáról, amelynek vételárát a Kft. átutalta O. Róbert cégének és megkezdte a termény elszállítását. Majd 2012. áprilisban a gyanúsítottak újabb két szerződést kötöttek a gödöllői Kft.-vel további kukorica vásárlásáról, amelynek azonban már csak egy részét tudta elvinni a vevő, mivel időközben D. Andrea és O. Róbert a kapott pénzzel elmenekült az országból. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére mindkét gyanúsított ellen nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki a nyomozási bíró. A 40 éves debreceni férfi 2016. június 24-én hazatért Thaiföldről. A rendőrök már a reptéren elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.