Halálos baleset újszülött Debrecen és Ebes között

Friss: egy újszülött is meghalt, háromra nőtt a Debrecen és Ebes közötti baleset áldozatainak száma

Rendőrség

Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 215. kilométerszelvényében 2022. november 26-án 12 óra 30 perc körül – számoltunk be korábban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között két személyautó frontálisan összeütközött Ebes és Debrecen között. A rendőrség tájékoztatása szerint balesetben három ember életét vesztette és ketten megsérültek. Korábban még két áldozatról kaptunk hírt, azóta az Országos Mentőszolgálat azt közölte:

egy férfi, egy nő és egy újszülött gyermek is elhunyt a balesetben.

Halálos baleset Debrecen és Ebes között

A Tények tudósítója szerint a szabályosan közlekedő autóban a fiatal édesanya és az újszülött gyermeke sérültek meg olyan súlyosan, hogy a mentők már nem tudtak rajtuk segíteni. A mentők először az édesanya életéért küzdöttek, de amikor látták, hogy menthetetlen, akkor világra segítették a babáját, de az újszülött is olyan súlyosan megsérült, hogy ő is a helyszínen meghalt. A harmadik áldozat pedig a másik autót vezető férfi, akinek a kocsija ki is gyulladt.

Halálos baleset újszülött Debrecen és Ebes között

A helyszínről egy gyermeket és egy férfit súlyos sérülések gyanújával szállítottak kórházba.

A Tények helyszíni felvételei:

A tragédia helyszíne:

Baleset Debrecen és Ebes között újszülött halt meg

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben, kerülni Hajdúszovát felé lehetett. Az útlezárást időközben feloldották.

Fotó: rendőrség