Novák Katalin Zelenszkij

Tombolnak a Putyinnak drukkoló fideszesek: Novák Katalin Ukrajna mellé állt, és segítséget ajánlott Zelenszkijnek

Ország

Kerek perec kimondta, hogy a szomszédunkban dúló háború miatt Vlagyimir Putyin a felelős.

Novák Katalin köztársasági elnök a Grain from Ukraine (Gabona Ukrajnából) program nevű rendezvényen arról beszélt:

“Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen”

– mondta Novák Katalin. Az államfő leszögezte: Magyarország és Ukrajna szomszédok, a szomszédunk számíthat a segítségünkre, és ez így is marad. Reményének adott hangot, hogy míg 2022 a háború éve volt, addig 2023 a béke éve lesz.

A programban résztvevők közös nyilatkozatot is elfogadtak, amely szerint a háború kezdete óta 10 millió tonnányi mezőgazdasági termékkel kevesebb jutott a világpiacra, mint az előző év ugyanezen időszakában. Ez azt jelenti, hogy a világon több millió ember élelmezésbiztonsága került súlyos veszélybe.

A nyilatkozat rögzíti, hogy Ukrajna a háború ellenére is aktívan dolgozik azon, hogy a nemzetközi partnerekkel együttműködve mezőgazdasági termékekkel lássa el a rászorulókat. Teszi ezt különösen Szomália, Etiópia, a Szudáni Köztársaság, Jemen, Kenya és Nigéria támogatásával, valamint az Afrikába, Ázsiába, Európába és az amerikai kontinensre irányuló gabonaexport fenntartásával.

Novák Katalin Facebook-posztja alatt, és egyéb fórumokon is tombolnak a fideszes hívek, akik egyszerűen nem értik, a köztársasági elnök miért nem az agresszorral van, és miért a “náci”(!) ukránok mellé állt:

Novák Katalin hangsúlyozta:

Ukrajnával szomszédos ország elnökeként a béke és a stabilitás alapvető fontosságú számára. “Az élelmiszer-ellátási lánc biztosítása, és ezáltal az áruk zökkenőmentes áramlásának lehetővé tétele nem száraz szabadkereskedelmi vagy piacgazdasági kérdés, hanem az élet vagy halál közötti választóvonalat jelenti”

– fogalmazott Novák Katalin.

Emlékeztetett arra, hogy az 1932/1933-as nagy éhínség borzalmas volt és mi, magyarok nemcsak tudatában vagyunk ennek, hanem azon kevés nemzetek közé tartozunk, amelyek megemlékeznek a tragédiáról. Így teszünk többek között Budapest szívében, az Erzsébet hídnál található holodomor emlékműnél is és az Országgyűlés is megemlékezik az 1932/33-as évek eseményeiről – közölte. Hozzátette: az Országgyűlés egyhangú támogatással elfogadott határozatot is kiadott a nagy éhínségről.

Novák Katalin beszélt arról, hogy a kisebbségeknek széleskörű autonómiájának biztosítása érdekében minden kisebbségnek van képviselője, szószólója a magyar parlamentben.

“Büszke vagyok arra, hogy az ukrán szószóló is tagja az Országgyűlésnek Budapesten”

– emelte ki.

A köztársasági elnök szerint a 90 évvel ezelőtti tragédia emlékeztet mindannyiunkat arra, hogy ma is vannak olyan emberek, férfiak, nők és különösen gyerekek, akiket éhezés fenyeget.

“Magyarország mindig is világosan kimondta, hogy a segítséget oda kell vinni, ahol arra szükség van. Mi, magyarok ott vagyunk, amikor humanitárius segítségnyújtásról van szó, akkor is, ha több mint egymillió menekült befogadásáról van szó Ukrajnából. De akkor is, ha egészségügyi felszerelések küldésére vagy adományozására van szükség a Hungary Helps nemzeti humanitárius segélyprogramon keresztül. De közvetlenül is segítséget nyújtunk, ahogy azt tesszük ma is”

– jelentette ki. Beszámolt arról, hogy a Magyarország 10 ezer tonna gabona Afrikába való szállítását finanszírozza, 3,5 millió dollár értékben a most meghirdetett program keretében.

Novák Katalin Zelenszkijjel közös fotón szerepel, a fideszes hívek mélységesen csalódottak

Novák Katalin hozzátette: Magyarország segítséget nyújt a logisztika területén is. A magyar-ukrán határon lévő központ a szállítás felgyorsítására és szükség esetén a beérkező áruk tárolására is szolgál. “Csak hangsúlyozni tudom: éljenek ezzel a további lehetőséggel, különösen, ha egy útvonal elakad, használják a másikat” – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború a legsürgetőbb és a legfontosabb kihívás a térségünkben. A feleknek vissza kell térniük a tárgyalóasztalhoz, meg kell nyitni a diplomáciai csatornákat, a végső cél pedig az igazságos béke elérése kell legyen, ez mindannyiunk érdeke – jelentette ki.

Mint mondta, fél éve van hivatalban és a kezdetektől fogva elítéli a szomszédos független Ukrajna ellen indított orosz agressziót, a kíméletlen rombolást. “Feleségként és háromgyermekes anyaként elborzaszt, ami a szomszédságunkban történik és mélyen osztozom minden szülő – anyák, apák, feleségek, férjek, nagyszülők és gyermekek – gyászában és fájdalmában” – jelentette ki.

Kiemelte: mindannyiunknak kötelessége segíteni az áldozatokon, szükséget szenvedőkön.

“Nap mint nap menekültek ezrei érkeznek hazámba, akik mindenüket hátrahagyták. Magyarország azonnal megnyitotta a határait, a gyerekeket befogadtuk az iskolákba, orvosi ellátást, sőt kikapcsolódási, üdülési lehetőséget is biztosítunk. Személyesen is megtapasztaltam a magyar-ukrán határ mentén a páratlan társadalmi összefogást, és örülök, hogy a civil szervezetek, karitatív szervezetek a mai napig aktívan részt vesznek ebben”.

Jelenleg is zajlik Magyarország történetének legnagyobb humanitárius programja, amely Ukrajna, az ukrán emberek és családok megsegítése érdekében indult – jelentette ki Novák Katalin.

Novák Katalin vasárnap Kárpátaljára látogat.

(MTI nyomán)