A nyílt utcán támadtak fiatalok egy idős nőre Debrecenben, súlyos sérüléseket szenvedett a néni

Rendőrség

Csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indított eljárást egy hajdúdorogi, egy debreceni és két hencidai lakossal szemben a rendőrség.

A nyomozás adatai szerint a négyfős fiatalokból álló társaság Debrecenben, a Mata János utcában sétált 2021. május 14-én nem sokkal dél után, amikor megbeszélték, hogy elveszik egy nő táskáját. Követni kezdték a 76 éves asszonyt, majd a társaság egyik tagja, egy 17 éves fiú ellökte, és elvette tőle a táskáját. A nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény után mind a négy fiatal elfutott a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akik elfogása érdekében hajtóvadászatot indítottak. Az összehangolt intézkedések eredményeként a társaság tagjait még aznap délután előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

1 thought on “A nyílt utcán támadtak fiatalok egy idős nőre Debrecenben, súlyos sérüléseket szenvedett a néni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük