Hatéves gyermekével együtt lopott

Ország Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatásba helyezte azt a szegedi nőt, aki többek között hatéves gyermeke jelenlétében követett el bűncselekményeket.

A megalapozott gyanú szerint a munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkező nő  2019. február 11. és 2020. február 2. között, mintegy hat sértett sérelmére követett el vagyon elleni bűncselekményt. Egy alkalommal egy gyógyszertárból tulajdonított el kozmetikumokat, két alkalommal egy szegedi piacon pénztárcát, illetőleg élelmiszert lopott el, míg további két alkalommal egy bevásárlóközpontból tulajdonított el szeszes italt, illetőleg édességet. A piacon történt bűncselekmények elkövetésekor jelen volt és azt észlelte a gyanúsított hatodik életévét betöltött gyermeke is, akinek erkölcsi fejlődését ezzel a nő veszélyeztette.

A kiskorú veszélyeztetésének bűntette, a több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt indult eljárásban az ügyészség egyrészt a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a letartóztatás elrendelésére. Figyelemmel arra, hogy a gyanúsított több alkalommal volt büntetve, cselekményeit végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el. Mindezeken túl a büntetőeljárás során a gyanúsított elérhetetlenné vált, vele szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki, így a szökés ténye is megállapítható.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adott és egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője a szabadlábon történő védekezés érdekében fellebbezést jelentettek be.

 

ugyeszseg.hu