Lesodródott az útról, felborult – és még bíróság elé is állítják

Rendőrség

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a baleset vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2017. szeptember 25-én 12 óra 5 perckor egy hosszúpályi lakos közlekedett az általa vezetett személygépjárművel a 4-es számú főúton. A 28 éves nő Ebes felől Kaba irányába haladt, amikor az úttestről lehajtott az útpadkára, elvesztette uralmát a jármű irányítása fölött, átcsúszott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy jelzőtáblának. A baleset során az autó kétszer megpördült, majd az árokba csapódott. A gépkocsit vezető nő könnyű, míg utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság 2018. január 23-án befejezte a közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a gépjárművezetővel szemben és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a járási ügyészség részére.