Véletlenül egy lánynak ütközött, ezért annak barátai durva módon megverték

Helyi hírek

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlottak ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken.

Az I. és a II. r. vádlott unokatestvérek, 2017. április 22. napján az esti órákban, Bocskaikertben barátaik és ismerőseik társaságában ünnepelték az I. r. vádlottat, majd éjfél körül taxival érkeztek Debrecenbe, ahol a belvárosban több szórakozóhelyen jártak és szeszesitalt fogyasztottak.

2017. április 23-án kora hajnalban az I. és a II. r. vádlott, valamint társaságukban lévő személyek az utcán tartózkodtak, amikor is a II. r. vádlott összeszólalkozott a barátnőjével, ezért a lány egyedül elindult az egyik utcán.

A legközelebbi utcasarkon a sietősen, gyalogosan haladó III. r. vádlott véletlenül, azonban erőteljesen nekiütközött felsőtestével a lánynak, aki ezt szóvá is tette.

A történteket észlelte az I. és a II. r. vádlott, valamint a velük lévő többi személy a III. r. vádlotthoz odalépett a II.r. vádlott és felelősségre vonta a férfit azért, hogy inzultálta a barátnőjét. Mindeközben a II. r. vádlott erőteljesen meglökte a III. r. vádlottat, aki emiatt a földre esett és magával rántotta a II. r. vádlottat is. Közöttük a földön fekve dulakodás alakult ki, ezért az I. r. vádlott és a vele együtt lévő személyek őket szétválasztották.

Ezután az I. és II. r. vádlott, valamint barátaik gyalogosan elindultak, azonban a III. r. vádlott dühében, előzetes szóváltás nélkül a társaság után szaladt és egyszer fültájékon megütötte a társaságban lévő fiatalkorú személyt.

Ezt észlelve az I. és II. r. vádlott rátámadt a III. r. vádlottra, őt ököllel tarkótájékon megütötték, a földre eső férfit ezt követően mindketten felváltva ököllel testszerte ütlegelték, majd többször meg is rúgták a fejét és a mellkasát, míg végül az I. r. vádlott egy alkalommal, nagy erővel fejbe rúgta a III. r. vádlottat, aki ettől az eszméletét elvesztette. Az I. és a II. r. vádlott ezt követően gyorsan elhagyta a helyszínt.

A III. r. vádlott bántalmazását észlelte a közeli pizzéria két alkalmazottja, akik azonnal mentőt hívtak és értesítették a rendőrséget.

A III. r. vádlott a fején életveszélyes sérüléseket, orrcsonttörést, a felsőtestén, illetve az arctájékon többszörös zúzódásos sérüléseket szenvedett.

A III. r. vádlottnak a fiatalkorúval szemben megnyilvánult kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban, az utcán tartózkodó személyekben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az I. és a II. r. vádlottak ellen társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette, míg a III. r. vádlott ellen garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A vádiratban az I. és a II. r. vádlott vonatkozásában börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, míg a III. r. vádlott esetében intézkedésként próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.