Balesetmegelőzési előadás debreceni óvodásoknak

Rendőrség
A debreceni rendőrök kerékpáros ügyességi pálya felállításával tették még érdekesebbé a belesetmegelőzési előadásukat egy helyi óvodában.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának előadói tartottak 2017. március 28-án balesetmegelőzési előadást egy Nagyerdei óvodában. A rendőrök a jó idő beköszöntével játékos feladatokon keresztül hívták fel a figyelmét a gyermekeknek a megfelelő gyalogos és kerékpáros közlekedésre. Az egyenruhások a fontosabb közlekedési jelzőtáblák jelentéseinek ismertetését követően egy akadály pályát is felállítottak, amit kerékpárral kellett teljesíteniük az óvodásoknak.

Az interaktív előadás végén Kovács Mihály rendőr százados válaszolt a kicsik rendőri hivatással kapcsolatos kérdéseire, majd láthatósági karszalagot adott a gyerekeknek ajándékba.