Nyaralókba besurranó tolvajt fogtak Hajdúszoboszlón – videóval

Rendőrség

A hajdúszoboszlói rendőrök elfogtak egy helyi férfit, aki a településen nyaralóktól lopott. Társát még keresik.

Egy nő értesítette a rendőrséget 2016. augusztus 21-én 4 órakor, hogy Hajdúszoboszló, Muskátli utca környékén besurranó tolvajokat látott, akik közül az egyik épp akkor mászott be egy nyaraló kerítésén. A rendőröket meglátva mindkét férfi elfutott, azonban B. Bálintot gyalog és szolgálati gépkocsival bekerítve a járőrök elfogták és előállították. A férfi ruháiból betöréshez használható eszközök kerültek elő.

A gyanúsított társának felkutatása érdekében a rendőrök szolgálati ebet is alkalmaztak. Niza szagot fogott és végigvezette gazdáját Nagy Zsolt c. r. törzszászlóst az elkövetők útvonalán. A nyomozók megállapították, hogy a férfi és társa hajnal 3 és 4 óra között együtt követték el a bűncselekményt úgy, hogy bemásztak az apartman nyitott ablakán és az alvó sértettek mellől elloptak egy táskát benne mobiltelefonnal, iratokkal és készpénzzel, valamint további három apartmanba próbáltak meg bejutni, azonban ott nem találtak nyitva hagyott ablakot. B. Bálintot a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Az 52 éves helyi férfi ellen a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kifosztás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.