Cserbenhagyót keres a rendőrség

Rendőrség

A rendőrök keresik azt a gépkocsivezetőt, aki Hajdúhadházon összeütközött egy kerékpárral közlekedő nővel. 

A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. december 10-én 4 óra 45 perc körüli időben ismeretlen az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Hajdúhadházon a Hunyadi utcán, a Hajdú utca felől a Jókai utca irányába. Haladása során a sofőr a Bocskai tér kereszteződéséhez érkezett, ahol a részére kihelyezett “Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta és behaladt a kereszteződésbe, ahol nem biztosított elsőbbséget a neki balról, a Bocskai téren a Béke utca felől a Dr. Földi János utca irányába a kerékpárral közlekedő 58 éves nőnek, akivel összeütközött. A baleset során a hölgy elesett és megsérült. A gépkocsi vezetője megállás és a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül ismeretlen helyre távozott.

A személygépkocsi piros színű, típusa ismeretlen.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán – Debrecen, Sámsoni út 149. -, vagy tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.  A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.