Djabe – 20 Dimensions lemezbemutató koncert

Kultúra Party Zone

A Djabe Magyarország elsősszámú jazz/world fusion zenekara. 20 éves fennállása alatt számos hazai, valamint nemzetközi díjat és elismerést szerzett.
2002-től kezdődően 42 országban vendégszerepelt Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában. A Djabe az egyik legkeresettebb magyar jazz zenekar a nemzetközi fesztiválokon. A Djabe egyedi zenét játszik, melyben a jazz keveredik a magyar és a világzene különböző elemeivel.

A Djabe zenekar 2016-os stúdióalbuma a tőle megszokott újító szellemben készült. A korábbi Forward albumhoz képest, mely a Miskolci Szimfonikusokkal való együttműködésre épült, most sokkal inkább a zenekar akusztikus és fúziós vonala került előtérbe, helyenként megfűszerezve modern elektronikával. Barabás Tamás kompozíciói a tőle megszokott lendületes és sodró virtuóz darabok, az Égerházi Attilával közös kompozíciók a Djabe első időszakára jellemző lírai hangvételű felvételek.

Göbölyös N. László kritikája a lemezről:

“Tudományos kísérletre invitálnak bennünket. Olyanra, amilyent nagyon sokan szeretnénk elvégezni, bármilyen külső vagy belső módszerrel: minél több tér- és időbeli kiterjedést akarnak feltárni előttünk. De nem kellenek hozzá űrhajók, szuperteleszkópok, sem pedig hadronütköztetők, csupán némi képzelet, no és öt muzsikus meg néhány másik, aki éppen arra járt. Ilyen „meghívóval” kezdődik a Djabe új lemeze, a 20 Dimensions (a cím a borítón bináris kóddal is szerepel, 10100-ként), a képen pedig 12 kezet látunk akcióban (Kovács Ferenc duplázik, hiszen ő trombitát és hegedűt is megszólaltat).

A Sensitive World lendületes, jazz-rockos darab, a Sunday Afternoon egy gyermekdal-szerű motívum köré épül, amelyet a Kovácsok, Feri és Zoli indítanak el egy míves zongora-hegedű duóval és ők is zárják le. A Waves From The System, amely Égerházi Attila gitárakkordjaiból bomlik ki, minden eddiginél szabadabb zenei asszociációknak és műfajváltásoknak ad teret. Tomi itt engedi el először, de nem utoljára aláírás-szerű „slapjét” az öthúroson és a végén még egy kis „pszichedeliát” is kapunk. Az Intermission-ben két korábbi népszerű Djabe-darab, a Jégvilág és a Life Spirit atmoszférája köszön vissza, az előbbi Feri méltóságteljes trombitájával, az utóbbi pedig Atti gitárjátékával, valószínűleg ez is hamar a kedvencek közé tartozik majd. Az Area 87-ben Tomi adja meg a hangot szintetizátorral, talán ez a darab, amely leginkább folytatása az elmúlt évek Djabe-irányvonalának, megspékelve egy kis Steve Hackett szólóval. A klang Attila legújabb hangszer-felfedezése, ebből az ötletből indult ki a Klang Song, az egyik legsokrétűbb és leginkább letisztult szerzemény a lemezen, kortárs kamarazenei mélységű. Tomi Come Here-je viszont a basszeros tipikus elszabadulásának hanglenyomata, amelyre akár táncolni, bulizni is lehet.”

A koncerten a Djabe a klasszikus felállásban lép színpadra
Banai Szilárd – dob, Barabás Tamás – basszusgitár, Égerházi Attila – gitár, ütőhangszerek, Kovács Ferenc – trombita, hegedű, Kovács Zoltán – billentyűs hangszerek

Kapunyitás: 19:30
Koncert kezdete: 20:00
Belépők ára: 1500/2500 HUF
Az első 20 teljes árú jegyet vásárló CD lemezt kap ajándékba!
Jegyek elővételben SMS formájában foglalhatóak név és darabszám megadásával.
Telefonszám: +36703154104

Facebook esemény

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.