Müller Cecília

Müller Cecília: egy 20 éves fiatal is meghalt, de Magyarország jó helyzetben van

Ország

A pandémia a magyar települések 85 százalékát érinti, ennyi helyen regisztráltak már fertőzést – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: az országban mindenki hordozhatja a vírust. Ezért nagyon fontos a higiénés szabályok és a bevezetett szigorítások betartása. Azt mondta: “féltjük az időseket, a betegeket”, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a fiataloknál is előfordulhat súlyos megbetegedés.

Elmondta, hogy az elmúlt napon 87-en hunytak el, köztük egy 20 éves fiatal.

“A járvány Európa-szerte dúl” – jelentette ki Müller Cecília, hozzátéve azonban, hogy

az uniós tagállamok között Magyarország jó helyzetben van. Az egymillió emberre vetített adatok szerint a fertőzöttek tekintetében a 10., az elhunytak száma alapján a 15. helyen áll Magyarország.

Kitért arra is, hogy a mintegy 1600 magyarországi szociális intézmény közül 174 helyen találtak fertőzötteket.

A szociális munka napja alkalmából Müller Cecília köszönetet mondott a szociális intézmények dolgozóinak helytállásukért.

(MTI)